Esti egyperces: A papa megmondja

Szerda este, Nagyi és Papa jönnek hozzánk, névnapot köszönteni.
Rajtam a tavalyelőtti, kissé kinyúlt és kopott szezonális végzetasszony-ruha.
Papa köszön:
- Á, milyen civilben vagy! Mármint nem Anya-ruhában.

Az én Apukám. Imádom :)

Romantikus bejegyzés az első oltás következményeiről

A héten megkapta Pedrito az első oltását - sokáig készülődtünk rá, aztán elnapolódott, végül most, szinte váratlanul ért minket, hogy már lehet oltani.

Hősiesen keveset sírt csak az orvosnál, s mire hazaértünk, az egyetlen tünete szinte csak az volt, hogy olyan bújós lett. Mint pici baba korában.
Ennek mindketten - fura vagy nem fura - úgy megörültünk, nosztalgikus érzésekkel ölelgettük, hordozgattuk, simogattuk.
Mert amióta nagyfiú és érdekli a világ, olyan keveset lehet vele így összebújva tölteni.

Pedig úgy szeretem. Akkor is, ha felriad álmából és vissza kell altatni, akkor is örülök a megtiszteletésnek.
Végigsimítani a pelyhes kis fejét az arcommal. Mélyen beleszagolni az illatába. Lesni a tükörből, hogy mikor lazul el annyira a karja, hogy lecsúszik a vállamról. Nézegetni, hogy ha a karomban tartom, nekem már meddig ér a lába.

Mondták sokan a kezdetekkor, hogy jaaaaj, ne ringassuk így, mert mi lesz velünk, ha már öt-hat-hét kilót kell cipelni, leszakad a vállunk, derekunk, miegyebünk.
Sokat gondolkodtam akkor, hogy vajon megbánták-e ezek az emberek, hogy ringatták a saját gyereküket kiskorában? Hogy kiderülhet felnőttként valami, amitől rájössz, hogy nem éri meg? Vagy amikor nagyban tombol a kamaszkori lázadás és semmibe vesz a gyerekem, azt kívánom-e majd, hogy bárcsak ne fáradoztam volna annyit a ringatásával?

Hát, ez lett velünk, mire hét és fél kilót kell ringatni. Örülünk, ha néhanapján ringathatunk. Mert változik. Annyira sokat változik minden.

Szülinapi fülhúzás

"Boldog Születésnapot, Apa! Jövőre személyesen is meghúzom a füled, addig is vigyázz magadra, puszi!" - tavaly reggel ez a szöveg fogadott egy macis képeslap belsejében a 32. születésnapomon. Szebb ajándékot el se tudtam volna képzelni magamnak, és szebb bejelentést se. 2015. június 2-ának öröme kárpótolt minden eddigi elfuserált szülinapért.

És Pedrito beváltotta az ígéretét, kérem! A szokásos hajnali mocorgás fél 3 körül: popsi kipucsít először, popsi kipucsít másodszor, popsi kipucsít harmadszor és hopp, a kis pernahajder a hátán találja magát. Ettől aztán szép kerekre nyílnak a szemei, megjön a hangja és a kezével heves csapkodások közepette prédát keres. És talál is: Apa fülét. (Merthogy köztünk alszik - de hogy ez mit is jelent pontosan, arról majd még külön értekezünk.)

"Boldog szülinapot, Apa!" - ezt már Anya teszi hozzá, és hajnali 3-kor hármasban elkezdődik a 33. szülinapom. Csodás!