Én és a rövidnadrág, meg még pár újdonság a mindennapokból

Változnak az idők mostanában.
Például, Anyáék végre megtanulták, hogy éjszaka nem szoktam fázni, ellenben a takaró eléggé idegesít, ezért ki szoktam gurulni alóla, szóval végre nem takargatnak be folyton.
Viszont, ha már nem vagyok betakarva, azért arra nagyon ügyelek, hogy a lábam biztonságban legyen. Ezt úgy kell érteni, hogy mindig, minden részét takarja a lábamnak ruha.
Van néhány olyan pizsamám, amelyek elég lazák, na nem, legyünk őszinték, óriási nagyon bővek rám (Apa mindig úgy szokta rám adni, hogy a bodyt teszi kívülre, hogy legyen, ami megtartja rajtam a nadrágot, és ne veszítsem el, mondják is, hogy már lassan utolérem CsabiBácsit, akinek még a pizsamáján is húzentrógli volt).
Szóval ezek a tehénen a gatya típusú pizsik (Anya azért ragaszkodik hozzájuk, mert állítólag biopamutból készültek, hát oda ne rohanjak) gyakran felcsúsznak a lábam szárán. Főleg, amikor nincs rendesen betűrve az alsó részük a zokniba (ez a megoldás is Apa-fejlesztmény, nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok érte). Szóval kicsúszik a gatyaszár a zokniból, és akkor, az én lábam SZABADON van! Sérülékenyen és fázékonyan, ott lóg ki a lyukon. Hát ez annyira idegesítő, hogy néha még fel is ébredek miatta, és akkor mutogathatom nekik félálomban a lábszáramat, mert persze nem tudják, hogy mi bajom. Tudjátok ti is, milyen az, ugye? Amikor az embernek védtelen a vádlija. Na. Nagyon rossz.
De mintha még ez nem lenne elég. Mostanában olyan nadrágokkal rukkolt elő Anya, amiknek LE SEM ÉR a lábszára a bokámig. Hallatlan! És akkor ülök az etetőszékben vagy a földön játszogatva és a szegény bőröm meg hozzáér a hideg műanyaghoz meg a parkettához. Felfoghatatlanul idegesítő!
Szólok is majd a Nagyinak, hogy mindig ő öltöztessen, mert nála rendes hosszúszárú tyelpákik vannak raktáron.

De azért nem csak nyűgök vannak a napjaimban.
Képzeljétek, már gyalog járunk sétálni, Apával meg Anyával is, csak úgy lazán kézenfogva ballagunk a parkba hennnnnntázni, meg madarakat lesni, vagy a Klapka térre fagyizni meg székeket tologatni. Ezeket a sétákat nagyon szeretem, meg amikor Apával fogócskázunk hazafelé.


Jaj meg még a PalyaBea nénivel is találkoztunk, aki a kedvenc dalaimat énekli, táncoltunk is egy jót, pedig nagyon hideg volt, meg meg is akart ölelgetni engem ez a Bea, hálából, hogy az összes dalt tudom, amit írt, de mondtam neki, hogy csak lassan ám a testtel, főleg, amikor este van... Megértő volt, ez is szimpi.

Meg még Bécsben is voltunk, de ezt majd máskor mesélem el, most vár a Süni meg a Maci. Jóéjt!

Anyák napja óta akarom mondani

Hogy.
Találkoztam egy videóval, amely az anyaság szépségére akarja felhívni a figyelmet, meg vélhetően buzdítani a gyerekvállalás iránt nem annyira vonzódó párokat, hogy uccu, szüljenek de izibe (hármat, lehetőleg).
És főképp azt akartam elmondani, hogy nagyon nem szeretem, ha hülyének néznek. Meg ha hazudnak. Na nekem már nemigen lehet arról, hogy mi az anyaság, de ne hazudjanak másoknak se.

Elöljáróban, mielőtt belekezdek, elmondanám, hogy én magam értékrendileg a nagy és összetartó család, a feltétel nélküli szeretetben való gyermeknevelés mellett állok és szeretném másoknak is elmondani, hogy szülőnek lenni csodálatos élmény, kiteljesedés meg miegymás. Szóval nem kell köveket hajigálni. Csak nézzünk a propaganda mögé.

Nostehát elkészült ez a videó.




 Amely valótlanságokat állít.
Szupersteril mindenütt hófehérre sikált lakásban szupertisztán étkező gyerekekről, akik önállóan, anya-igény nélkül eljátszanak a földön, miközben anya a kanapén dolgozgat, és akik gombnyomásra alszanak el, hogy utána végigdurmolják az éjszakát, miközben anya és apa meghatottan nézegeti őket az ajtóból. Azt sugallja, mintha a gyermekvállalás hatására az ember ajtaján lávaként hömpölyögne be az a rengeteg pénz, amiből nem csak szupertrendi fintesszcuccra és havi bérletre futja, hanem a süteményt is lehet mindig cukrászdából hozni, persze olyat, amitől az alakunk még tökéletesebb lesz, mint előtte. Konfliktusok persze nincsenek, se porszem, se konfliktus, se karikák a szemek alatt. Csak a steril lakás, óramű pontossággal működő mindennapok, meg az élére vasalt gyerekek.

És most nem azt akarom felsorolni, hogy az élet miért lesz csatatérré egy gyerek születése után (ezt elmondta helyettem elég jól Pl Pál Feri is), csak elmondani, amit én igaznak gondolok.

Hogy Anya vagyok. Amióta így van, életem legszebb cipői téli álmukat alusszák a szekrényben, soha nincs egy tiszta blúzom, mert ami nem anyatejfoltos, abba egy szeretetteljes ölelés során beletörli a maszatos száját-kezét a fiam. Eseményszámba megy, ha a kávémat ülve fogyaszthatom el és nem dolgozom a laptopomon, miközben ő a szőnyegen játszik. Két okból nem: egyrészt, mert igényli, hogy vele legyek, másrészt mert én is az ő életében és a közös élményeinkben akarok jelen lenni.
Kevesebb pénzből élünk és nem járunk fittneszterembe hobbiként, mondjuk előtte sem ez volt a hobbink, de ettől a szótól is kiráz a hideg. Nem a cukrászdából veszünk szülinapi tortát, és együtt alszunk a gyerekünkkel, bármennyi éjszakázást jelent is ez, mert én abban hiszek, hogy ő így érzi magát biztonságban.
Amióta anya vagyok, rengeteg ismeretlen helyzet borult rám, sokkal nagyobb kihívásokkal, mint amilyeneket előtte a karrierem építése során a legnagyobb falatnak gondoltam. Sokkal gyakrabban érzem magam talajvesztettnek, kevésnek, kezdőnek, bénának, ápolatlannak és rosszul öltözöttnek.
És sokkal nagyobb felelősséget jelent minden döntésem, döntésünk.

És ezzel együtt, teljesebb életet élek, mint annakelőtte.
Egyáltalán nem fáklyás menet, nem libbenek könnyedd léptekkel a bölcsiből a cukrászdán át a konditerembe.
De van egy szerető, támogató, toleráns férjem, vannak nyitott, segítőkész és végtelen türelmű szüleim és van egy csodálatos, érzékeny, kíváncsi és ragaszkodó kisfiam. Akiből tudom, hogy egy különleges felnőtt fog kerekedni, aminek - elmondhatatlanul hálás vagyok érte - a tanúi lehetünk.
Nem nevelem szupersterilnek a gyerekünket, mert azt gondolom, hogy többet ér a maszatos vidámság, mint a karót nyelt makulátlanság, inkább legyen koszosan boldog, mint frissen vasaltan semmilyen.
És nagy erőkkel igyekszem, hogy én se akarjak több lenni, mint amennyit jóízűen meg tudok tenni (ez azért nehéz).

Még egyszer: tudom, hogy az éltem nem lehet UGYANOLYAN, mint előtte. És szeretném, ha ezt Ti is tudnátok, kedves, gyerekvállalás előtt hezitáló olvasóink. Hajlandó vagyok bárkivel beszélgetni erről, látástól mikulásig.
Amúgy meg, itt egy sokkal igazibb anyáknapi videó: