Evőpajtik

Azt mondja Anya, vannak babák, akiknek szundipajtijuk (alvóállatkájuk) van, és nélkülük nem tudnak elaludni. Hát nem tudom, nekem elég a szüleim szuszogása, Mama ringatása, Papa hátsimije vagy éppen az autóringatás (na meg persze a c.i.c.i. de erről Anya miatt nem szeretek beszélni).
De az evéshez nekem is kell társ. Mindig!
A felnőttekkel se rossz enni, de ők mindig csak arra koncentrálnak, hogy megehessék a sajátjukat vagy engem etessenek. De nekem is van kiről gondoskodnom ám!

Beee általában türelmetlen, amikor éhes. Meg mohón eszik a kisbüdös, aztán csodálkozhatok, hogy megint belesett a reggelibe és csupa kakaó lett a szeme környékén...
Brum brumm csak csendben várja, hogy adok-e neki valamit. Persze mindig adok, nem vagyok irigy én.
Tyüttyivel az a legjobb, hogy ő mindenevő, ahogy a malacok általában. És mindig rettenetesen éhes, néha alig győzöm etetni.
A legóállatkákkal általában nagyon nehéz, mert kicsik és ha beleesnek a főzelékbe, nyakig olyanok lesznek. Vagy talpig.

Na de a legjobb. A legeslegjobb Vau. Samu a Papáéknál. Mert ő egy élő igazi kutya és olyan gyorsan eszik, mint senki a földkerekségen. És már én is adhatom neki egyedül a kis falatkákat a kis lapátomon. Ő meg megeszi. Szerintem ezzel a mutatvánnyal akár a cirkuszban is felléphetnénk! Még jó, hogy a Papa kitalálta.

A bárányhimlőről

Mindjárt az elején elárulom nektek: nem veszélyes. Nem csak, hogy ki lehet bírni, de még csak észre se veszitek. Jó, jó, enyhén viszketnek majd itt-ott azok a fránya kis pöttyök (nekem a lábamon), de ha az Anyukátok nektek is fúj rá aloeverás sprayt, akkor az még mókás is lesz. Én például lázas se voltam. Vagyis, hát, lehet, hogy csak nem vettük észre, olyan meleg volt kinn, hogy ki figyelte, mitől meleg a testem...

Két dolgot azért sajnálok: haza kellett jönnünk az Ördögkatlanból miatta és le kellett mondanunk a tátrai kirándulásunkat. Pedig azt tavaly is úgy élveztem. S aztán végig benn kellett lennem a lakásban, nem mehettünk se hintázni a parkba, se Rexivel nem játszhattam lenn a ház előtt, a biciklizések is kimaradtak és látogatóba se mehettem senkihez (Esztiiiiiiiiiiiiiii, úgy hiányoztááááááál, ki csapkodta így a fejed?!)

Az egyetlen mentsváram - meg nekem úgy tűnt, hogy az Apáé meg az Anyáé is - a Mamáék udvara volt. Az volt az én bárányhimlős oázisom! Mikor már Anya kezdett az agyamra menni, mert semmi újat nem tudott a lakásban kitalálni, akkor inkább jobbnak láttam szólni neki, hogy menjünk át, s hancúrozzunk egyet az udvaron. Mivel biztosra akartam menni, egy kis toporzékolással adtam nyomatékot a kívánságomnak Gyorsan megértette.

Apával meg autóztunk. Iggen jó az új ülés, amit kaptam: magas, így én is kilátok rendesen az ablakon, széles, puha, stabil és ledönthető kicsit, hogy mikor alszok, ne billenjen előre a fejem. Esténként elmentünk egyszer-kétszer egy kis városi kocsikázásra, s aztán még a kormányhoz is odaengedett. A miénket még nem tudom úgy kezelni, mint a Papa autóját, abban már a zenét is be tudom kapcsolni, de a visszapillantó tükörre azért tettem egy-két kéznyomot, hogy lássák, az első sorban is jártam ám.

A legjobb dolog meg az volt, hogy egész nap cicizhettem. Reggeltől estig, aztán estétől reggelig. És ezt nem lehet megunni. Nyammm-nyammm.

Szóval, summa summarum, nem olyan borzasztó dolog ez a bárányhinlő. Ajánlom Nektek, hogy gyorsan essetek át rajta. Minél később, annál több lesz a macera vele. A hét éves unokatesómon például legalább 10x annyi piros pötty volt, mint rajtam, meg jobban is viszketett neki. Nem beszélve Keresztapuról, aki csak most kapta el az unokatesóktól. Jaaaaj, ő alaposan megszenved vele.

Keresztapu, kitartást, kenjél rá te is aloe verát, meg Cicizzél sokat, és minden jó lesz, hidd el!

Apa-baba-altatás

Amikor a Baba - Pedrito elkezdte így hívni magát - Apával készül aludni, mert Anya tornázni ment. De előtte jó alaposan előkészített mindent, s mivel tudja, hogy Apa elfelejti meg összekeveri az információkat, rajzolt egy "élő ábrát" is hozzá.

Köszi, Anyaaa!

😊

A pöttyös végű Ördögkatlan

Az Ördögkatlnabna ugyan még nem jártam - kivéve Anya pocakjában -, de Gombaszög után megnyugodtam egy kicsit, tudják azért ezek a szüleim, mit csinálnak, s olyan fesztiválokra visznek el, amiről erősen gyanítható, hogy én is jól fogom magam érezni.

Gombaszöghöz képest azért emeltünk egy kicsit a téten: az Ördögkatlanra nem egy panziót foglaltunk le, hanem egy lakókocsit. Trúsztori, annyira gyorsan elfogytak minden szálláslehetőségek, hogy ezt találta már csak Anya. És bevállalta.

Jól tette. Mert teljesen bevált a hely: egy kisharsányi családi ház hátsó udvarán, 30-40 sátor között ott állt a mi lakókocsink is, amiben eredetileg öten kellett volna aludnunk, de Éviék nagyon jófejek voltak, felhúztak egy sátrat is, és csak a cuccaikat tartották a kocsiban, nem aludtak benne.

Az úgy ugyanolyan nagy volt, mint otthon, úgyhogy mindhárman elfértünk. A meleg se volt elviselhetetlen, mert bőven sötétedés után mentünk csak aludni, reggel meg nem hagytam őket olyan sokáig aludni, hogy a hasunkra süthessen a nap.

Az udvarban volt két kutyus ("haff-haff"), egy magyar vizsla meg egy kisebb, őt nem tudtam beazonosítani. Én csak úgy hívtam őket, hogy a "naaaaaaaaagy" meg a "cicsiii". Találtam motort meg autót is, két hinta közül is választhattam, a homokozóban meg annyi tortát tudtam formázni, amennyit csak akartam. De a legjobban akkor is a csillagos ég alatti fürdés tetszett a lavórban. Stííííl volt nagyon. És még pancsikolhattam is, amennyit csak akarok.

Én úgy is el lettem volna, ha ki se megyünk az udvarból. Vagy maximum a szomszédba. Mert ott meg libák voltak ("gá-gá"). De nem egy vagy kettő, hanem rengeteeeeeg. S amikor bementünk, nekünk akartak jönni, tiszta mérgesek voltak, de apa nem félt tőlük, elkergette őket. Lehet, hogy sok lúd disznót győz, de apát még ők se tudták legyűrni! Aztán meg beültem a "nyenyébe". Egy igazi "nyenyébe". Rimánkodtam is anyának, hogy hagyjuk azt a Pintér Bélát meg a Halott embert, nézzünk inkább csak traktorokat!

Nem hallgattak rám, pedig hát nekem lett igazam: sehova nem sikerült sorszámot szereznünk, vagy ahova sikerült, oda meg elfelejtettük időben kiváltani (höhöhö), úgyhogy maradt a fröccsterasz a trambulinnal. Meg egy bácsival, aki néni. Én nem nagyon értek hozzá, csak azt tudom, hogy fiú neve volt (Tibor), de szoknyát hordott meg a haja is úgy volt levágva mint egy lánynak. Hát, remélem, rám nem akar majd anya szoknyát adni soha... De ahogy apa arcát elnéztem, ettől nem kell félnem szerencsére...

Cirkuszban is voltunk. Nem is akármilyenben, a francia Galapiat Wagabond című produkcióját néztük meg. Bár apáék el voltak ájulva tőle, bevallom, én féltem. Mikor láttam az embereket kijönni a bőröndjükkel a fejükön a kupéból, hát én abba nagyon beleéltem magam, hogy az milyen rémisztő érzés lehet és inkább kijöttem. Engem sokkal jobban érdekelt volna, Oda meg Apa nem volt hajlandó bejönni velem, hiába győzködtem szakadatlanul...

Bezzeg Halász Judit koncertre elvittek, pedig nem is akartam menni. Igazából ők akartak, csak rám fogták. Úgyhogy jól elaludtam nekik az autóban hihihi Velem ne packázzanak!

Így teltek a napjaink, mígnem egyik reggel furcsa pöttyök jelentek meg az arcomon, először azt hittük, szúnyogcsípések, csak napközben valahogy egyre több lett belőlük... És nem segített rajta se Dinnyés Dani, se Lajkó Félix. Se a rosé fröccs, se a bodzás limonádé. Se Ajsa ölelése, se a finom hamburger.

Úgyhogy nem volt mit tenni, hazajöttünk. Anya szerint kb. 2 hétig nem mehetek ki a lakásból. Kéééét hétig csak idebenn? Mit fogok én csinálni? Számolni a pöttyeimet? ("ety-ety-ety") Ajjaj, azt hiszem, rossz idők jönnek: a jó kis tátrai levegő helyett marad a benti ventillátor... :( 

Szorítsatok, hogy ne viszkessen nagyon.