Hétköznapi párbeszédeink

Rettentő élvezetes egy kétévessel mindennapi diskurzusokba, vitákba, érvelésekbe, magyarázatokba keveredni. Elképesztő, ahogyan egymás mellé kanyarít összefüggéseket, ahogyan mindenre van válasza, arra is, amiről fogalma sincs (pl: És melyik állatkertben voltatok, Pedrito? - A másikban!).

Mindezek illusztrációjaképp egy mai példa.
A porszívózás még mindig nagy kedvenc tevékenység. A Mamáéknál igaziból is lehet, mert az nem hangos. Nálunk itthon csak úgy, ha a hátamon ül a hordozóban, mert fél a hangjától. Néha még mindig ez a jolly joker megoldás altatáshoz.

- Na akkor megyünk porszívózni, jössz a hátamra, Pedrito?
- Igen, jövök! - odaszalad, kicsit vár. - Bekakiltam, Anya.
- Á, kösz, hogy szólsz, gyere, kimossuk a popód.

Kimossuk a mosdóban, törölközőbe csavarva lefektetem a hálószobában az ágyra, hogy felöltöztessem. De mindezek előtt már szaladna is el.
- Hova mész?
- Megyünk porszívózni!
- Várj, várj, meztelenül nem lenne jó, öltözzünk fel.
- Neeem, nem, anya, csórén nem! Csikizné a fütyimet a hordozó.

Hát igen, valahogy így.

RendesGyerek

Minek tagadni, a mi fiunk egy igazi, ízig-vérig rendes gyerek.
Amióta tud járni, tökéletes szemfülességgel vigyáz arra, hogy a lakásban mindig minden fiók rendesen be legyen tolva.
Képes a bejárati ajtóból visszaszaladni Guszonai Nagyikánál a hálószobába, hogy mielőtt elindulunk, hogy a helyére rakja a porszívót.
Ha begurul valami labda vagy játék pl. a kanapé alá, azt a következő módon szedi ki: 1. kiszalad az előszobába a cipőkanálért, 2. kikotorja a cuccot, 3. visszaviszi a cipőkanalat a HELYÉRE, 4. visszaszalad a kioktort cuccal tovább játszani.

A minap a fürdőszobában matatott valamivel, vagy talán ült a bilin, én meg gondoltam, addig kitakarítom a mosdót. Behoztam a konyhából a kedvenc levendulás lemosómat, lötyöltem belőle a mosdóra, aztán feltettem a szárító tetejére a többi tisztítószer közé. Erre ő rám szólt, hogy ne oda tegyem, hanem vigyem vissza a konyhába.

Ha dühös vagyok és ezt-azt hangosan teszek oda a konyhában, rám szól, hogy "Szépen, Anya, szépen!" Azt is kérdezte már, hogy "Mi baj, Anya? Hangosan csuktad be a pippipp ajtót."

Bárkit, aki érkezik hozzánk vagy éppen indulóban van, általában ha kell, ha nem, figyelmeztet, hogy "Cipőben nem szabad bemenni!"

Apa nem volt itthon most majdnem egy hétig, egyik este altatásnál, amikor a kádból hoztam őt a hálószobába befelé, megkérdezte, hogy "Anya, ki fog a konyhában rendet rakni?". Igazán fontos kérdés ez egy kétévesnek elalvás előtt.

A rend őre, az illem bajnoka, nála kisebb babák hős védelmezője.

Amikor a négyhónapos Sári nálunk volt vendégségben és csak úgy gyakorlásképp legurult a játszószőnyegről a parkettára, azonnal odaszaladt és elmagyarázta neki, hogy ne feküdjön ott, mert az hideg és kemény.

De az eddigi legeslegédesebb ma este történt.
Fürdés, fogmosás, hajmosás. Utóbbi csak a hajszárítózásos befejezéssel élhető túl, még így is rettentő sírások közepette.
Utána levendula-olajos masszázs. Kért még olajat. Tudja mi a jó.
Utána pizsi, ágyba lefekvés, betakarás, ima, simi. indulna. De ő felpattan az ágyból, hogy a hajszárító itt maradt. "Vidd ki a fiókba a helyére, anya, LÉGYSZI. Alszunk."
És mit látok, mire visszajövök?
Fekszik az ágyban és mosolyogva mondja egyedül az esti imát, amit eddig mindig én szoktam.
"Lecsukódik már a szemem... Vigyázz kedves szüleimre. Anyára, Apára, Tesóra, Babára..." satöbbi.

Aztán még jön egy Családi kör suttogva. Annyira szeretem ezt a verset. Négymilliószor mondtam el eddig, mégsem tudok betelni vele. Akkor is végigmondom, ha már a második versszaknál alszik.

Este van, este van: kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja,

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,

Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:

A gazdasszony épen az imént fejé meg;

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,

Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.

Ballag egy cica is - bogarászni restel -

Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye

Oly hivogatólag süt ki a sövényre.

Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,

Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.

Benn a háziasszony elszűri a tejet,

Kérő kis fiának enged inni egyet;

Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,

Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Körűl az apróság, vidám mese mellett,

Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,

Héjából időnként tűzre tesznek sokat:

Az világítja meg gömbölyű arcukat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;

Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;

Kutat az apró nép, örülne, ha benne

Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.

Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:

Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!

Nem késik azonban a jó háziasszony,

Illő, hogy urának ennivalót hozzon,

Kiteszi középre a nagy asztalszéket,

Arra tálalja fel az egyszerü étket.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:

Valami szegény kér helyet éjtszakára:

Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,

Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”

Visszajő a lyánka, az utast behíván.

Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:

Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,

Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;

Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,

Természete már ez magyar embereknek.

Este van, este van... a tűz sem világit,

Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;

A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,

Félrebillent fejjel, az anyja ölében.

Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;

Közbe-közbe csupán a macska dorombol.

Majd a földre hintik a zizegő szalmát...

S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.