A piacot nagyon szeretem én. Van sok-sok gyümölcs meg zöööööldség, lehet nézelődni meg szaglászni (két illatot érzek meg AZONNAL: a lángost meg a kolbászt! bizonyám), és általában lángosevés a vége az ottani sétánknak. Vagy hogy veszünk rengetegsok epret, amiből Anya lekvárt főz, engem meg elvisz addig a Nagyihoz, hogy játszhassak egy jót.
Ma is voltunk végre. Cseresznyét indultunk venni, meg borsót, meg zöldbabot, mindegyiket nagyon szeretem, de aztán, képzeljétek, észrevettem, hogy már dinnye is van.
Anya azt mondta, sárgát ne vegyünk, mert nem szeretem, keressünk helyette pirosat. Neki is láttam azonnal körülnézni. Anya nem vette komolyan a küldetést, mert amint kimondtuk, hogy piros dinnyét keresünk, leállt zöldségeket vásárolni. Uborkát, paprikát, meg paradicsomot, meg mittudomén.
Én addig is, gondoltam, megyek a dolgomra. Útnak is indultam izibe, mire szembe jött egy öreg bácsi két nénivel (gondoltam, tud élni, két barátnője is van). Barátkozni akart velem biztosan, lehajolt és kérdezte, hogy ki vagyok én. A két néni közben azon hüledezett, hogy mit csinálok én itt egy szál egyedül a piac közepén.
Mondom a bácsinak, én vagyok a Pedrito. Kezet fogtunk, nagyon megörült, hogy megtudta a nevem és mondott még valamit arról, hogy nagyfiú legyek meg ilyenek.
Ebben a pillanatban odaszaladt hozzám anya is, akit persze a nénik jól letorkoltak, hogy mit enged el engem csak úgy egyedül. De a nénik, azt hiszem, nem tudják, milyen fontos lehet fincsi dinnyét keresni. Csak a bácsival sétálgattak meg kritizáltak mindenkit.
Aztán anya visszaráncigált a paprikák közé, de nem hagytam magam, körülnéztem a másik oldalon. Meg kérdeztem is tőle.
- Anya, (tudod) miért mentem el tőled messzire?
- Pedrito, miért mentél el tőlem?
- Azért, mert kerestem, hogy hol van a piros dinnye. És találtam is!
Na ez az egy biztos. Ha én kapok egy küldetést, akkor biztosan véghezviszem. Tartsatok ki ti is a céljaitok felé vezető úton!
