Keresés ebben a blogban

2021. február 28., vasárnap

Anatómiai apróságok

 Nagy elégedettséggel nyugtáztam a minap, hogy bizonyos korszakokhoz köthető bizonyos fejlődéslélektani sajátosságok akkor is utolérik az ember gyerekét, ha nem jár óvodába. 

Például a takonybányászás és a család felnőtt tagjainak ijesztgetése az ily módon fellelt, orrból származó kincsekkel. ("Apaaaa! Nézd, milyen meglepetést adok nekeeeeeed?!" - és aztán kacag, elégedetten, gurgulászón, abbahagyhatatlanul)


Vagy a nemi szervekkel való ismerkedés, ami ugye ekkortájt (4-5 évesen) abszolút aktuális, normális, egészséges. Gyerekszemmel nézve vicces. 

Így születik például a Lengemesék főszereplőnek nevéből (Füttyös Vilkó) az esti átöltözési rutin közepén, meztelenszaladgálós résznél a FütyKös Vilkó, ebből pedig a másik, jól ismert mese fordulatát kölcsönző "Fütyköm-fütyköm, mondd meg nékem, ...!" kezdetű, féktelen röhögésbe fulladó rigmus. 


Vagy így ismeri fel a nagyon okos nagytesó, aki bármilyen kérdésre tudja a megoldást, a kisbaba testvérének hogylétét, mely szerint: "Anya, fázik a Matyi". Miért? "Mert össze van csigásodva a fütyije"


jajúgyszeretemőket




2021. február 27., szombat

Hány éves a kapitány?

Ma, még pár óráig igaz:

Ha a legnagyobb annyi éves, mint amennyi hónapos a legkisebbik, és a középső pedig ennek a fele, években, akkor milyen színű szeme van a Matyinak? 

A válasz, hogy BARNA. Lám, ő az egyetlen barnaszemű szöszi. Sokak szerint tisztaanyja, de amikor valaki ezt mondja róla, sosem tudom eldönteni, hogy a valóság mondatja-e vele vagy a szánalom, mármint az irántam érzett megszánás, hogy szegény assssssszony, ha már nem született lánya harmadikra sem, hadd higgye, hogy legalább valamelyik fiú őrá is hasonlít. 

Mindegy is. 

Pedrito kérem ÖT ÉVES lett. Az már olyan nagyfiús. Szerinte is, és szerintünk is. 

Például el tudja mondani a hét napjait egymás után, vissza tud számolni tíztól zéróig (utána indulás!), teljesen egyedül fel tud öltözni (ha akar), le tudja írni a nevét (néha visszafelé), le mer ugrani a kanapé karfájáról a szőnyegre (és a tesóját is edzi ez irányba, egyelőre nagy intenzitással, választékos motiváló mondatokkal, és kevesebb sikerrel), és olyat is tud, hogy a kanapéról nagy lendülettel ráugrik a fittlabdára és a másik felén egy szabályos előre bukfenc után ér földet (na ez az, amit Zsombi nem tud, ellenben csinálja utána). Van igazi, felnőttek számára is vicces humora, hatalmas átéléssel bír elmesélni mindent (a munkásbácsikról), érdeklődése másik középpontjában a világűr és a Mennyország összefüggései állnak és olyan ügyesen biciklizik, mint a szél! 





 Zsombi, a kétésféléves, maga az önállóság. MINDENT tud egyedül, teljesen készen áll az ovira (néha azt gondolom, az iskolára is), nagyon-nagyon ügyesen öltözik, eszik, érvel, ellenkezik. Lényeglátó, hatalmas szíve van és a szeme se áll jól. Ez utóbbi tény, amelyet olyan empirikus tapasztalatok is megerősítenek, mint például hogy képes kienni Ambrus babakonyha sütőjébe elrejtett dugicsokiját anélkül, hogy bárki észrevenné, vagy teljes hitelességgel kiküldeni a szobából az őt altató Papát, hogy most már menjen, minta éppen készülne elaludni, miközben esze ágában sincs. Vannak kedvenc szavaink, amit és ahogy mond, például azt, hogy zsifász (zsiráf) vagy hogy olibogyió (olivabogyó). Remekül megtanult futóbiciklizni, fejből fúj verseket és dalokat, és az a terve, hogy ha már ő is ovis lesz (mivel már nincsen pelusa), Ambrussal csak ők ketten fognak járni reggelente. Nagyon nagy szerencséje az, hogy a végtelen szeretetreméltósága és a lenyűgöző mosolya okán nem lehet rá haragudni egy percnél tovább. 



És végül MosolyMatyi, aki már majdnem féléves, a család legkisebb és legszerencsésebb tagja, maga a gombócba formált boldogság. Minden aggodalmunk ellenére megtanult szépen átfordulni minden irányba, ölben ültetve profin lovagol, esti altatáskor jiddis népdalokat énekel, utánozhatatlan lendülettel kacag és végtelen, gyógyító mosollyal jutalmaz mindenkit, aki kommunikál vele. Határozott érdeklődést mutat az ételek iránt, amit egyelőre a családi szigor megtagad tőle (de már nem sokáig), áhitatos boldogsággal figyeli a nagytesóit, akik, ha nincsenek itthon, nagyon hiányoznak neki.  Töménytelen nyálmennyiségével megjelöl minden helyet, amerre csak "járt". Az illata még mindig csodálatos, főleg a feje tetején (enyhe őszibarack-illatú), kivéve a füle mögött, mert ott büdös kéremszépen (a sok odafolyt és ki nem törölhető böfitől). 



Velük kerek a világ, általuk szép az élet, hála értük, ámmmmmmmen.