Zsombiságok másfél évesen

Tudom, tudom, hogy a Nagyfiú Pedrito négy éves éppen és róla kéne összegzést írnom, hogy mit tud, mit csinál, mi érdekli (a Világűr).
De a kisebbikre mindig kevesebb figyelem jut és mindig kevesebb a fejlegyzés arról, hogy hol tart éppen,
de legfőképp, mivel annyira eszeveszettül cuki, muszáj írnom egy listát róla.

Tud cuppanós puszit adni, bár mostanában szégyellősebb, mint volt, és lassabban melegszik rá az új emberekre, de ha valakit megkedvel, biztosan kap tőle egyet.
Ha ő ébred elsőként (és jókedvűen), akkor mindnekit észrevesz az ágyban, megszólít, odamászik, és megpuszil. A legderűsebb ébresztés a világon.

Rengetegféle házimunkát végez (én meg dolgoztatom, muhaha): mosógépbe ki és bepakol, mosogatógépből kipakol (néha a koszosat is), teregetni is próbálkozik, szinte tökéletesen söpör, nálam jobban porszívózik, Tesóval igen alaposan törlik a port és lemoshatatlan maszatokat gyártva tudnak tükröt tisztítani. Mikulás óta néhanapján teljesen önállóan kitisztítja a cipőjét (kiveszi a méhviaszos ápoló krémet a fiókból, meg a hozzá való szivacsot és alaposan belekeni a cipőkébe).

Ha már a cipőnél tartunk: Öltözik! Bárkiről megsejti, hogy megy valahová, ő azonnal csatlakozik - értsd: húzza a cipőjét, akkor is, ha egy szál pelusban van csak. De akkor is öltözik, ha megtalál bárhol egy érdekesnek tűnő ruhadarabot (a fejére húzza). Tudja, hol vannak a nadrágjai és ha még nem adtam rá vagy nem olyat adtam, ami tetszene, akkor kivesz egyet, leül a szőnyegre és végtelen türelemmel megpróbálja a kis husi lábacskáit beletuszkolni. Imádnivaló.
Ha betelt a pohár és MINDENÉPPEN ki akar menni, vagy valami tevékenységhez fontosnak tartja (erre még nem jöttem rá, mihez kell szerinte), akkor sakpát húz. Általában tökéletesen fel tudja venni. Ha nem sapkát választ, hanem az én hajpántjaim valamelyikét szedi elő, akkor mindig úgy veszi fel, hogy az egyik füle kilógjon belőle.

Tudja a legfontosabb napi rituálék menetét és általában arra is ráérez, hogy ezek mikor következnek.
Este például van, hogy magától kezd el rendet rakni, a következőképpen: felvesz egy játékot a földről, elpápázza, mutatja az ujjával neki, hogy psztt, aztán beteszi a helyére és int, hogy ő (a játék) már alszik (ezt egy nagy sóhajjal jelzi). Ma darabokra szedte és elpakolta a dobozába az egész összerakható kisvonatot. Aztán fog egy mesekönyvet, felmászik Pedrito ágyára és mesél magának, amíg mi oda nem érünk (ez azért nem mindennapos, de többször volt már ilyen). Kedvence a Mesék két éveseknek című könyből Boglárka meséje, aki a három medve házába tévedt és megette a zabkásájukat, ezt egészen részletesen el is tudja mesélni mutugatva.

Nagy előszeretettel pakolja ki a nagybevásárlást, innen tudtuk meg például nemrég, hogy milyen sok szót mond már a maga módján, mert mindent, amit hozott a kezében meg is nevezett (általában az első szótagokat mondja): narancs, vaj, tej, málna, tojás, satöbbi.
Vannak ennél sokkal viccesebb szavak is, amiket mond, például (n)adrág, bübübű (bugyogó - ezt egy teregetés közbeni viccelődés során tanulta meg), a késsel vágásra azt mondja, hogy jje-jje, a fakanállal keveésre azt, hogy ve-ve-ve. Nagyon hangúlyozva természetesen.
Nagyon szeret enni, és nagyon ügyesen eszik egyedül. Minden lehetőségnek általában hangos ujjongással örül, hogyha pedig nagyon éhes, akkor odaáll elém a kis tányérjával a tűzhelyhez és onnan sürget, hogy hamm-hammmmm. Már azt is tudja, hogyha valami forró, akkor ki kell rakni hűlni az ablakba - ezt általbában szokta is javasolni.

Felismeri, mikor kell elemet cserélni a játékautókban (mindig), és akkor hozza Apa ikeás csavarhúzó-készletét, és nekilát, vagy legalábbis elmutogatja a kezével, hogy csavarozni kell.
A kiszemelt játszópajtásokat kézenfogja, behívja a gyerekszobába és a kezével mutogatva mondja nekik, hogy csücs-csüccs a földre, miliméterre pontosan kijelölve a helyet, ahova ülni kell.
Süt-főz a babakonyhában, ahol általában a sütő nagyon forró (huhogva, hessegetve mutatja) és MINDIG CSAK kesztyűvel nyúl bele (elszalad az enyémért a konyhába, mert a tesóét már kinőtte).
Általában ilyenkor kötényt is hord (mutatja a felnőtt kötényt, hogy honnan vegyem le és kössem fel neki).

A családtagokat természetesen már mondja, Apa, Anya, AM(brus), PhaPha, Na(gyi). A Papa autóját felismeri az utcán (minden fehér autóra mutogatva, hogy Papa).
Fel tudja venni bárkinek a papucsát vagy cipőjét,
és fel tud menni segítség nélkül a negyedik emeletre. Az út egy részében cipelve egy pomelót is.

És: a legújabb, hogy tud már rendesen közlekedni a lábbal hajtós kismotorral, sárban és overalban is, hátrafelé egy kicsit gyorsabban, mint előre.

Naszóval remek fiú ez a Zsombi, a humorézéke is óriási a kis huncutnak, csikizés terén verhetetlen, random odaszaladós öleléseivel teljesen ellenálhatatlan.

Fiús anyák karácsonya

Amikor ennek a posztnak az ötletét kitaláltam, akkor még az volt a szándék, hogy egy - látszólag - panaszkodós írásban szedjem össze, miről is kell a fiús anyáknak lemondani, amit a kislányokat nevelő társaik vígan megélhetnek karácsony tájékán.
Például.

1. Heteken keresztül keresgélni a megfelelő csini ruhácskát, amelyet majd szenteste viselni fogunk, neadjisten színekben-mintákban-anyagokban egymáshoz illő csiniruhát keresni mindannyiunknak. Mert Pedrito csak és kizárólag, mindig de mindig MUNKÁS RUHÁBAN akar lenni. Tetőfedő nadrágban. Mára már hosszú órákban mérhető a ruházkodás kapcsán hisztivel töltött idő, ha csupán csak az advent 4. vasárnapja óta eltelt napokat nézzük is. A Tesó még nem nyilvánítja ki ilyen erőteljesen a véleményét, de neki meg olyan testarányai vannak, hogy a magasságához megfelelő nadrágok (amiket már nem pelusos popóra, hanem kb három évesekre terveztek) esélytelen, hogy jók legyenek, tehát nála meg az örökzöld törökbugyogó-szabású kényelmeseknél kötünk ki. 
2. Szépen megkomponált, boldogan mosolygó családi fotókat készíteni Szenteste a fa alatt (és posztolni a közösségi oldalakra, mint ahogy millió más családok teszik, rögtön az után, hogy háromszor összevesztek a fa díszítése és négy és félszer a karácsonyi menü elkészítése kapcsán). Szóval nem lehet fotózkodni, mert a nagyobbik nem hajlandó, a kicsi meg olyan gyorsan mozog, hogy CSAK elmosódott képet lehet róla csinálni. 
3. több nem jut eszembe. Vannak, amik miatt panaszkodhatnék, például a testvérféltékenység aktuális állásából fakadó örökös bunyó, veszekedés, sikítozás és egymás szorongatása, de az nem specifikusan a fiúságukból, hanem a normál gyermeki működésükből fakad. Hát nem könnyű, de cserébe legalább sosem fog véget érni. 

Viszont. Lehet velük egy csomó minden mást. Például 

• Mézeskalácsot sütni és díszíteni, amit ráadásul egy másik jóbarát fiús anyukatárs szervez a saját otthonába, meggyúrja a tésztát, és irányítja a kerge másfél-négy-ötéveseket, akik, mint a kis angyal, gyúrják, formázzák, eszik. Imádnivaló. 
• Bármilyen más tésztát gyúrni, csak szembe kell nézni a ténnyel, hogy meg fogják köpködni, mert az Apjuk tavaly megtanította nekik, hogy úgy lesz jó. Hát ez van. Jó esetben csak játékból köpködik. 
• A korosztálynak megfelelően egyszerű karácsonyi dekorációkat készíteni, azzal számolva persze, hogy Pedrito nem tűri, ha az anyja meg akarja mutatni, hogy hogyan "kell". Ő csakis a saját zenéjére táncol. Akarom mondani kézműveskedik. 
• Adventi koszorút készíteni, és a gyertyákat pedig minden este, egy dal erejéig meggyújtva áldott csendben nézegetni, kézen fogva. Aztán pedig hálát adni a Jóistennek az aznapi jóságáért. Gyönyörű, zseniális, szívmelengető, hogy ezt, ennyit már a másfél éves is megtanult és ha csak ketten voltunk otthon vacsoraidőben, akkor is kérte. És már azt is tudja, hogy ha asztalhoz ül, akkor imára kulcsolja a kezét. 
• Ajándékokat kicsomagolni, bármennyit, bármilyet, bármikor. Aztán kérdezgetni napestig, hogy mikor lesz még több ajándék. Ja, és már leleplezni is kifinomult érzékenységgel tudják, hogy hova vannak elrejtve az ajándékok ("Valaki jöjjön nekem segíteni kinyitni a szauna ajtaját! Ott van bent egy DÍNÓ, ki kell szabadítanunk!")
• Óriási karácsonyi beöltözős Rock-and-roll-műsort rendezni Apa vezényletével, amelynek a szent családhoz ugyan az égvilágon semmi köze, de még a háromkirályokhoz sem, viszont cserébe olyan önfeledt örömmel jár és úgy meg tudja nevettetni Anyát, mint kb az egész évben semmi más. 

És még sorolhatnám. 

Intenzív, élménydús, szép, meghitt, sok találkozással, rengeteg közös játszással teli karácsonyunk volt. Nem az az egyszerű fajta. Ezt azért írom le, mert a karácsonyról sokan csak a kirakatba valót osztják meg, ugyanakkor én azt szeretem, ha találhat sorközösséget az is, akinek nem tökéletesen jólfésült, előre megírt minta szerint zajlottak az ünnepek. 

A miénk aztán nem volt tökéletes. 

Volt benne hiszti, nem-elég-az-ajándék, mért-nem-hozott-a-jézuska-darusautót, nemadomkölcsönazenyém, nemveszekfelszépruhát, nemakarokmenni, nemltözökegyáltalán. Is.

És volt benne csodálatos, gyermeki lelkű angyalvárás, közös lakásszépítés, takarítás (ha EZT meglátják az angyalkák, nagyon fognak neki örülni), sütés, krumplisaláta-készítés. Aztán a karácsonyfa díszeinek jelentős leszedegetése ("jaaaaj de szép lesz ez az ajándék a ZöldMackónak, leveszem!"), sámliról szaloncukrok levadászása, önként aludni indulás (hátha MÉG hoznak ajándékot, ha szépen alszunk).

Volt benne fantasztikus jómodorral vendégvárás, közös asztalterítés, evés-játszás, anyaszülinapi mókázás. 

És volt benne unokatesókkal féktelen hancúrozás, Guszonai nagyikával késő estig mesélés, templomba nemmenni akarás, fahordás, CsabiBácsival örömzenélés, össsznépi BodriKutya-sétáltatás, szilveszteri családi mozizás.

Olyan sok minden, hogy elmesélni se győzzük.
De azt, hogy mindvégig velünk volt, nagyon köszönjük a Jóistennek! Igazán kreatívan kanyarintotta az idei évünk végét mindenféle kalandokkal tarkítottá.
A lényeg, hogy a szeretet ott volt, megszületett, megerősödött.

A következő bejegyzésben pedig arról is kirétünk, hogyan ismerkedik a Tesó a szobatisztaság felé vezető úttal. 

A munkásokról, angyalokról és a Jézuskákról

A munkásokról már régebben akartam írni. Akarom mondani A Munkásokról.
Ők ugye Pedrito képzeletbeli barátai. Nem csak egy van, hanem többen is. Egy ideje már némelyiknek neve is van.
Akkor érkeztek, amikor a Papáéknál ott jártak a Tetőfedők. Elképzelhetetlen varázs-csodavilágot képviseltek ők a gyermeki lélek számára, valami követendő, megtanulnivaló, ellesni érdemes képességek birtokában voltak, mivel onnantól fogva szinte az összes szerepjátékát az ő utánzásukra építette.
Akkoriban éppen járt oviba, természetesen a helyettesítő takarítónéniig bezárólag mindenki tudott Róluk. Azért kellett hazasietni, mert ott várták a Munkások, és ha a Munkások várnak, akkor aztán nincs kecmec.
Akkor menni kell. Felvenni a tetőtedő nadrágot, bepakolni a szerszámokat, felhívni még előtte egy gyors egyeztetésre a Zsoltit (ő az egyik munkás, a lánya nemrégiben volt Franciaországban tanulni, meglepő módon pont akkoriban indult, amikor a mi Ercsink is) és menni. Mostanában is így indulnak a reggeleink.
A Munkások persze korán kelnek. És nagyon erősek. És amikor egy történetet hallunk valahol (például bedöglött autóról vagy megmászott hegyről, elveszett kutyáról vagy hasonlókról), a Munkásoknak mindig van egy pont olyan történetük. Csak sokkal nagyobb, nehezebb, magasabb, satöbbi.
Apropó, kutya. Persze kutyájuk is van. Kettő. Barni és Feketi. (Amióta a Papáékhoz megérkezett Bodri, aki eredetileg a Barni nevet viselte).
Ha megyünk Guszonára, a Munkások jönnek utánunk a nagyautóval.
Imádnivaló, na. Mi tagadás.

Noshát az angyalok pedig - értelemszerűen - advent kezdete óta vannak erőteljesebben jelen a közbeszédben erre mifelénk. Ők hozzák a karácsonyfát, a Jézuska meg az ajándékokat.
Csak azt nem érti Pedrito, ahogy egyszer ki is fejtette már, hogy miért nem a Jézuska hozza a fát, hiszen ő az erősebb.
Mondjuk ez igaz lehet, másrészről meg nézőpont kérdése. Az újszülött Jézus mégsem cipelhet egy nagy fát, mondom én.
Nagyon jófiú tud lenni mostanában, így a karácsonyvárás kiteljesedése felé a mi nagyfiunk. Összehajtja a pizsamáját, amit röpke 40 perc alatt már le is vetett a reggeli öltözésnél, beveti az ágyát, mint az igazi nagyfiúk, takarít ezerrel (a nagyporszívóval is!), és másoknak is leosztja, hogy mit takarítsanak. S közben heves gesztusok közepette konstatálja, hogy ha EZT meglátják az angyalkák és a Jézuskák (így, többes számban), már hozzák is a sok ajándékot!

Hozzák is, bizony. Megérdemli.
Áldott karácsony kívánunk minden kedves Olvasónknak, és várunk 26-án a családi KriszmöszPartin.

A bázis

"Gyere akkor, üljünk le egy kicsit a kanapéra!" - ez a mondat Pedritóval olyan sokszor a nehéz helyzetek kezelésének a kulcs momentuma volt/lett, hogy néha már a nehezebb időszakokban úgy érzem, ezen az egy kis szűkös ikea klippan kanapén éljük le az egész életünket (és most ide lehet képzelni azokat a vicces vagy félkomoly videóklippeket, amelyek a kisgyerekes anyák életét ábrázolják, hogy mit is csinálnak egész nap).

Szóval olyankor leülünk a kanapéra, vagy csak kuckózunk simán, vagy leggyakrabban keresünk egy könyvet és olvasunk végtelenségig. És ez megnyugtató.
Mostanra már a Tesó is megtanulta, hihetetlen egyébként, hogy 16 hónapos korához képest mennyire hajszálpontosan képes utánozni, összefüggéseket megjegyezni, tudni a dolgok helyét, tudni és irányítani, hogy mi mi után következik (pl. ha valaki megérkezik hozzánk, akkor szépen sorban elmutogatja neki ellentmondást nem tűrő stílusban, hogy milyen ruhadarabot vegyen le magáról és hova tegye, és olyankor naaaaagyon kompetensnek és hozzáértőnek érzi magát, végtelen cuki).

Sok olyan megható jelenet volt mostanában, hogy amikor hármasban voltunk itthon, szükségem volt egy szusszanásnyi időre, egy délelőtti zuhanyra, vagy bármi hasonlóra és olyankor arra érkeztem vissza, hogy ülnek ketten a kanapén és együtt olvasnak.


De az utóbbi idők legszívmelengetőbb kanapés kuckós jelenete a következő volt:
Altatási időben bőven benne voltunk, de Pedrito nem akart aludni, a Tesó meg ezt megszentette és ő is kiszökött az ágyból, ahelyett, hogy megadta volna magát.
Apa és Pedrito ültek az ágyon, Apa olvasott. Tesó is odaült melléjük, nagy heves mutogatással odahívogatott engem is. Persze aztán bemászott az ölembe cicizni.
Ekkor Pedrito hozta az egyik mostanában kedvenc könyvét,
majd közölte Apával, hogy ne olvassa, mert ő magának is el tudja olvasni.
és kinyitotta, és valóban felolvasta az egészet.
Tesó boldogan hallgatta, majd amikor a tüsszentős részhez ért a mese, ő is leszállt a ciciről és beszúrt egy háápci felkiáltást.
És így olvasgattunk még egy jó ideig, mígnem aztán tényleg elmentünk aludni.

Klippan kanapé, a bázis :)
Nem tudok elég hálás lenni, hogy a könyvek szeretetét így magukba szippantották már most.
folyt köv.

Tudtam, hogy ezt fogod válaszolni...

Pedrito mostanában ontja az aranyköpéseket. Jöjjön kettő a hétvégéről.

Az első:
Guszonai nagyikánál képeket nézegetünk, az egyiken az unokatsó elsőáldozási fehér ruhában.
Nagyika: "Te is leszel majd ilyen kisvőlegény, bizoooony."
Pedrito: "De nagyika, vőlegény akkor van, mikor házasodnak, nem tudod?"

A második:
Anya épp házon kívül, a három fiú van csak odahaza. Épp nekiveselkedünk a vacsorának. Zsombi a székében, Pedrito is asztalhoz ült, Apa a tűzhelnyél melegíti a vacsorát.
Pedrito: "Apaaaa, kérem a tésztááááát."
Apa: "Mindjárt adom, csak megmelegítem Zsombinak a levest."
Pedrito: "Tudtam, hogy ezt fogod válaszolni..."

Egy éves TesóTudás

Nna.

Tekintve, hogy ZsombiBombi elmúlt már egy éves, és alig írtunk róla, itt az ideje egy kis leltárnak, egyrészt, mert eszeveszett büszke vagyok rá, hogy mi mindenre képes, másrészt, hogy meg legyen igenis örökítve, hogy hol tart egy egyéves. Illetve most már 13 hónapos.

Jár kéremszépen. Sok-sok lépést, egyedül, a kezünket alig fogva, akármilyen irányba. Kanyarodik, fékez, lejtőn leszalad.
Lépcsőn felmászik, létrán is. Néha a szekrényfiók-fogantyúkon is a fürdőszobában. Pedrito székén mindenképp.



Kommunikál: mesél, mutogat, kezével gesztikulál. Örömteli gesztusai olyanok, mint régen a Kisvakond némafilmben, amikor azért néha mondott valamit a vakond (pl: Jééééj!).
Vannak szavak, amiket következetesen, gyakran használ. Anya, cicc-cicc (cica), fü-fü (kutyus), me me (enni vagy inni), de-de! (pápá). Tud pont úgy ugatni, mint a kutyák (azt is mondhatnám, hogy válaszol rá, ha egy kutyát ugatni hall).

Imád kint lenni, óriási erőkkel tud ezért lobbizni is, sőt, érdekképviselni (kiszúrja, hogy ki az a társaságból, akivel ki lehet menni, odamegy hozzá, felkéredzkedik és addig mutogat, amíg ki nem viszik). Ha meghallja, hogy jön a kukásautó, ugyanolyan gyorsan felmászik a kanapé legeslegtetejére, mint a tesó.

MINDENT ért. Olyan komplex utasításokat megért és végigcsinál, mint például: ott bent, a hálószobában, az ágyon van egy zokni, azt hozd ide nekem. Vagy vidd oda Apának.

Tud már egyedül mosakodni a kádban, na jó, csak a pocakját, de olyan édesen, hogy meg kell zabálni. Fogat mosni is tud, és nagyon szeret.
Tudja, hogy hol a pocakja és a haja. Ezt a kettőt.

MINDENT utánoz, amit a Tesó csinál, ebben teljes mértékben fittyet hány a világ fizikai törvényszerűségeire és a saját testi korlátaira. És döbbenetes módon sok esetben sikerül neki olyasmi (például valahonnan valahová átmászni, felmászni, lejönni), amit a Tesónak is nagy dolog véghezvinni.

Tökéletes kifinomultsággal és hatalmas örömmel eszik meg mindenféle ételt, amit kínálunk neki.Tényleg gondoltam már rá, hogy néha kölcsönadom őt egy-egy etetés erejéig rosszul evő babák anyukáinak, terápiás szánékkal. Zsombival élmény az evés, csak arra kell figyelni, hogy amikor már nem kéri, akkor puszta szeretetből rád fogja kenni az egészet. Már amit nem dobált le. Ezúton is kifejezném, hogy nagyon hálás vagyok a BLW megközelítésnek (igény szerinti hozzátáplálás magyarul, röviden annyit takat, hogy nem pürézünk, és nem tuszkoljuk a gyerek szájába az ételt, hanem az első pillanattól darabosat eszik és önmagát eteti) és örülök, hogy mindkettejüknél ezt választottuk.





Amikor nagyon-nagyon jó helyeken van, mint például az Ördögkatlan, és tudja, hogy Anyának jó a buli, akkor alszik egy szusszra este nyolctól akár fél kettőig is, ébredés nélkül. Egyébként pedig ezen kívül négymilliószor bújik oda egy éjszaka alatt. DE! Amikor eljön a reggel, van olyan, hogy lemászik az ágyról és kikopog, hogy engedjük ki, vagy egy hattttalmas nagy pofonnal ébreszti fel az édesapját is.

Imád homokozni, óriási önátadással és koncentrációval képes dolgozni azon, hogy például apró cafatokra tépkedjen egy egész terekcs vécépapírt. Pont úgy szeret takarítani, mint a nagytestvére. Egy kis ronggyal végitörli az egész világot. Ha kap egy szalvétát, szépen megtörli evés után a száját.
Főzni is szeret, sőt, amikor egy tálat kap és fakanalat, akkor mondja hozzá, hogy "keverem a kását, sütöm a pogácsát" (illetve, egészen pontosan azt mondja, hogy: "Vevee, veveee, veveee, vvvve, vevvee, veveeee, veveeee, ve", de én tudom, hogy AZT mondja, mert én tanítottam neki).

És a legújabb. A legimádnivalóbb. Hogy már tud puszit adni is.
ZsombiPuszi mindenkinek!

Sajt

Elmélkedés Pedritoval valamelyik guszonai hajnalon.

Nézi a polcon az egyik esküvői képünket. 

- Nézd! Ott meg Apa és Anya. Az aratóföldön.

- Igen, akkor volt az esküvőnk. 

- És akkor még a Zsombi a pocakodban volt? 

- Hát, még te is. Csak egy kis sejt voltál valahol a pocakomban. 

- Mi voltam? SAJT voltam?