A nyelvi fejlődés csodálatosságáról

 Ennek a posztnak az is lehetne a címe, hogy A Legcukibb Kor, mert sokáig azt gondoltam ugyan, hogy a másfél éves gyerekek a legimádnivalóbbak (már tud járni és kommunikál DE még nem lépett be a dackorszakba), de ahogyan mostanában hallom Zsobink nyelvi bravúrjait, elkezdtem gondolkodni, hogy mégis a beszédfejlődés ezen korszaka a legaranyosabb. 

Merthogy. 

1. Mindent utánoz, a legbonyolultabb szófordulatokat is, és azonnal megtanulja őket nem csak használni, hanem teljesen korrekt módon ragozni és mondatba foglalni is. Beleértve ide az oviból hazacsöpögtetett gyerekbeszédes csúfolódós témákat ("Ugye, Apa, én nem vadok tyutya kaki?!") és a felnőttektől sajnos az utóbbi nehéz időkben (gyermekágy plusz bárányhimlő kombó, illetve a várandósságom utolsó nehéz, valóban terhes, ideges és türelmetlen napjai) kifülelt tényleg csúnya kifejezéseket is. 

A sztori a következő. Szaladgál a nappaliban egy zsírkrétával, sokszor megbeszéltük már, hogy csak a papírra szabad rajzolni, tudja is jól, de mégis, elszalad az asztal mellett és odafirkál, majd visszakiabál huncutul, hogy "Oda fijtáltam!" Mondom neki válaszul azért félig vicces hangsúllyal, hogy "Ne fikálgass mindenhova, Zsombi, rácsapok a kezedre, ha rosszalkodsz!" (persze nem csapok rá). Erre beszalad a gyerekszobába, onnan jelentőségteljesen kicsapja az ajtót, kinéz összeráncolt szemöldökkel és azt mondja: "A tujva éjetbe! Nem rácsapsz a kezemre!" 

Hát igen, meg is igértem magamnak pár napja, hogy a manók füléről és cicák farkáról fogok kitalálni válogatott cifraságokat arra az esetre, ha ezentúl mérges leszek és bízva bízom benne, hogy az ugyanolyan hamar rájuk ragad majd, mint a tujvaéjet. Meacupla. 

2. Nagyon sok mindent el tud mondani, de ami nem jut épp eszébe, azt gyönyörűen körbe tudja írjni. Például. Teafőzés közben történt a következő, amíg vártunk rá, hogy a víz felforrjon.  

"Papának van nagyon csípős növénye. Azt meg főzi. Meg issza, attól gyógyul." A csalánra gondolt, csak nem jutott eszébe. Aztán még azt is elmesélte, hogy hogyan szokták a papával a kertben lenyissznyasszolni. 

3. Megtanul pozitív szófordulatokat is, és nagyon szépen, nagyon pontosan alkalmazza őket.

Például, ma délután készülődtünk alváshoz, ez mindig necces folyamat a két kis pelenkással, mert amíg a nagyobbat átöltöztetem és tisztába teszem, a kicsit tuti le kell rakni, amit kétségbeesett és nagyon hangos, sürgető sírással viszonoz, tehát vagy ide-oda szaladgálok, vagy pár percre hagyom sírva, nem tudok jobbat (a hordozás nem jó, mert ha elöl hordozom, nem tudok lehajolva öltöztetni). Most is, hogy időt nyerjek a kicsinek, mondom Zsombinak, hogy rakodja el a földről a legókat. Mire visszaérek, látom ám, hogy a felépített legóházban lévő két ágyikóba lefektette a lakókat és a következőt mondja: 

"Látod? Ő is alud. Vigyáz rá a Jóisten."

4. És végezetül. Megtanul fejből verseket és meséket. Ezt annyira vártam már!

A négyéves bölcselkedései ruházkodási kérdések kapcsán

Mostanában sokszor eszembe jutott, hogy azt mondják, hogy felnőttként kb. a négyéves korunk körül történt dolgokra emlékszünk vissza mint legkorábbi emlékeinkre. Szóval Pedritóval kapcsolatban már érvényes, hogy igazán nagy a tét, mert amik mostanában történnek, azokra örökké emlékezni fog. 

Aztán rájöttem, hogy lehet, hogy még annál is nagyobb, mint gondoltam.  

"Emlékszem arra, anya, amikor még engem is szoptattál. Itt ültünk nagyon sokszor a kanapén. És olyan szegényes ruhában voltál..." (bölcs pofit vág)

Nna ekkor határoztam el, hogy mostantól inkább a rég-nem-látott és sose-lesz-már-alkalmam-fölvenni kategóriába tartozó esélyi ruháimat fogom itthonra hordani. Hiszen úgyis csak szomorkodnak a szekrényben. Sőt. A szatén anyagról még a büfiket is sokkal könnyebb letörölgetni, hiszen az a hülye pamut mind beissza! 

Igaz is. Aki három fiú anyja, az legyen nap mint nap királynő. 

Egy másik alakommal meg. 

"Már lelapult a hasad, anya! Jobb is, mert néha már amikor nagy volt a pocakod, azt hittem, hogy a ruhák szét fognak szakadni rajta..."

Hát ami igaz, az igaz, de azért szólhattál volna, fiam... Hogy is néztem volna ki egy köldök-tájon kettéhasadt pólóban sétálgatva a klapka-téren...

Harmadik

 Megérkezett Mátyás. A legkisebb királyfi. 

Mátyás, a Jégtörő. Vagy, ha a születését nézzük, azt is mondhatnám, Mátyás, a Tűzgolyó. 

"A harmadik gyerek, az olyan, mint a JézusKrisztus. Nem kérdez, csak jön." - mondta Anita, a dúlám egyszer (öt gyerek anyukája). Így is van. Nem kérdezett. JÖTT. 

Mátyás. Isten ajándéka. Lásd eggyel feljebb. 

Mátyás, az Igazságos. Ez majd még később kiderül. De az már sejthető most is, hogy elég jófej, mert az érkezésekor hozzott a tesóinak egy óriási kukásautót. 

Teljes nevén Mátyás Boldizsár. Erről részletesen később. 

Szentimentális és naturalisztikus, hosszú és részletes születéstörténet szintén később várható. Most éppen hogy csak a túlélésre törekedünk az itt-és-mostban éljük a mindennapjainkat.

Addig is legyen elég Zsombi összefoglalója: Kicsi. Baba. Meg. Szüjetett. Ő. Onnan (mutat a pocakomra). Ki. Ugjott! (ő onnan kiugrott). 

Valahogy így. Azóta is itt van velünk a maga édesbaba módján, csendes és figyelmes, hangos és ellentmondást nem tűrő, türelmes és alkalmazkodó. Az illata pedig egyszerűen ellenállhatatlan. Aki nem hiszi, járjon utána!

Nagyon röviden a mostanában meglépett fejlődési szintekről

 A Nagyobbik:

- Anya, én most már igazi nagyfiú vagyok, úgyhogy reggelente egyedül fogok felöltözni ÚGY, hogy a ruhámat is én választom ki a szekrényből! Csak mutasd meg, hogy mi hol van...

Woww. 

Mindemellett 4 napot volt távol Csak Apával Guszonán, ahol komoly nagy munkálatokat végeztek el, és ilyen sokat még nem volt külön (tőlem), és minden, de minden gördülékenyen ment (egy valahol elveszett fürdőnadrágot és n-1 bepakolt tisztán hazahozott bugyit, meg egy teljesen érintetlenül maradt fogkefét  leszámítva). 

A Kisebbik: 

- Ami eeevitte összes csitututu Dudujára (Ambrus elvitte az összes kisfonatot Guszonára). Én ettő szomorú lettem. 

Egyemaszivét szomorú lett. Érzelmeket nevez a nevén. Egész mondatokban kommunikál. Énüzeneteket. 

Egyébként meg ő is mindig Dudujára akar menni, vannak napok, hogy már egy délelőtt alatt is háromszor nekiindul, bepakol a hátizsákjába, felveszi a szandál-napszemüveg-szalmakalap kombót és megy. Rendíthetetlenül. 

- Zsombikám, de mit szeretnél olyan nagyon most azonnal Guszonán csinálni? Kint játszani az udvaron? 

- Nem! Nagyival lenni! 

Kétéves

Mivel tudja megajándékozni az Anyukáját a Kétéves, beszédfejlődésben éppen megindult gyermek?
Rám néz, a leggyönyörűbb bájos tekintetével és azt mondja:
- Anya! ÉdesAnya!



És az apukáját? Amikor hazaér, Apaapaapa kiáltásokkal szalad elé, majd azt skandálja, hogy:
- BábenMünnyen! BábenMünnyen! (Bayern München)

Bónusztrekk a szociológus Anyának:
A szülinapja délelőttjén levesz egy könyvet a polcról "Naaagy Könyv!" felkiáltással, szakértő módon olvasgatni kezdi, amelyről kiderül, hogy nem más, mint A társadalmi rétegződés komponensei.
Cöcc, mit nekem böngészők!

Isten Éltessen, Édes KicsiNagy Zsombi,
részletes beszámoló az éppen-mit-tud témáról később.

A legkisebb Tesó

Ahogy egyre nő a pocakom, mindennapos téma a kistesó/kicsi baba emlegetése a fiúk által is, vagy azért, mert "nem tudok ideülni az öledbe, mert a kistesó a pocakodban lelök innen" vagy azért, mert "nem anya vesz ki a kádból, mert ott van a pocakjában a kicsi baba", vagy azért, mert Apa kezdeményezésére kollektív esti pocakpuszilgatásban van részem. 

Ma este Pedrito magától állt elő a farbával. Illetve azt, hogy nagyon szeret, jobban, mint a Földbolygót, szokta mondani egyébként is, általában onnan tudom, hogy fáradt, hogy elkezdi mondogatni lassuló hangon, hogy "nagyon szeretlek, Anya" (muhaha, estére azért általában elcsitulnak az egyébként egész napos fenyegetések és butavagyanyázások). 
Ma (mégis) én vettem ki a kádból, letettem az ágyra, odafeküdtem mellé. 

- Anya, nagyon szeretlek, és a kistesót is!
- Én is téged, drágám. 
- Legszívesebben tudod, mit csinálnék? Vágnék egy ajtót és bemennék oda hozzá. 
- Nahát!
- Vagy tudod mit? Bemásznék a köldöködön mint egy csövön, hogy beszéljek vele!
- És mit mondanál neki? 
- Hát azt, hogy szeretlek! Meg azt is, hogy biztonságban vaaaagy, itt vagy Anya hasában, és amikor majd megszületsz, találkozhatsz Anyukáddal, Apukáddal, a Nagytesóddal és a Kistesóddal is!

Tiszta pszichodráma. Mondtam is neki, hogy ezt már most is elmondhatja. És el is mondta. Aztán még érdeklődött róla, hogy van-e neki ott bent elég levegője és konstatálta, hogy biztos már nagyon melege lehet, így nemsokára ki is fog bújni. 

Úgy bizony. Nemsokára. 
És azok számára, akik érdeklődnének egyébként, hogy tudjuk-e már a nemét, üzenjük, hogy Dr. Pedrito egy korábbi vizsgálat alkalmával ezt is megpróbálta kideríteni, de nem tudjuk, mert "sajnos nem lehet látni, hogy milyen a haja". 

Out of the box, avagy így kirándulj karantén idején (két) kisgyerekkel, praktikusan, a túlélésért

Nagyon sok, nagyon jó utitervünk volt 2020-ra. Nagyon sok. Nagyon jó.
Ezek közül az első jónéhányat a Legkisebbik érkezésének híre húzott ki a naptárból, a többit pedig a mindannyiunk életét megcifrázó koronavírus.
Aztán, amikor elkezdtünk gondolkodni rövid- és hosszútávú stratégiákon, arra jutottunk, hogy ha valóban júliusban lesz a tetőzés és várhatóan akkor még teljes kijárási tilalom is lesz (akkoriban még ez volt az előrejelzés), akkor aztán nem fogjuk annyi hónap karantén után még azt is csak úgy egyszerűen kibírni itt, a 65 négyzetméteren, 42 fokban (mondaná is az Apjuk, hogy bezzegőmegmondta, hogy szereltessük csak be azt a klímát! De nem azon múlik. Nem csak azon.).
Ekkor jött az ötlet, hogy ha karantén, akkor vonuljunk el valahova a világvégére, egy erdőszéli házikóba, ahol aztán garantáltan senkivel sem találkozunk, sem fertőzött, sem egészséges emberrel, ahonnan még ép ésszel felfogható időn belül haza lehet jönni és ahol lehet szinte életvitelszerűen maradni (akár három hétig is). Ahol van udvar, nagy tér, szabad levegő.
És akkor nekiveselkedtünk a keresésnek. Hát már az is üdítő volt, hogy házakat nézegetünk, feltételeket pontosítunk, térképet böngészünk. És így röpke egy-két hét keresés után jött az igazán átkeretezős felismerés, hogy dehiszen minek is várnánk meg a júliust, amikor egy rövidebb időre akár már most is elmehetünk.
És akkor Apa megtalalálta az Igazit. Mármint a házat. Vagyis a ház őt.
És akkor egész rövid időnyi gondolkodás után foglaltunk, aztán pedig útrakeltünk.
Röpke négy és fél órányira.
Az isten háta mögé. Tíz, azaz tíz napra.
Egy faházikóba. Szomszédban farm, állatkákkal, a kert végében patak, az út túloldalán erdő. A faluban egy kisüzlet, nyitvatartás naponta 2x2 órára.
Pakoljunk bátran, mondtuk magunknak. Vagy talán inkább bevállalósan, hiszen ez lesz az első olyan alkalom, hogy ilyen hosszú időre megyünk, vigyük mindenből a minimumot. Úgy is lett.
És lett egy olyan csodálatos, mindenből kilépő időnk, ahol (vissza) tudtunk kapcsolódni Éghez, földhöz, tűzhöz és vízhez, levegőhöz, magunkhoz és egymáshoz. Nem is könnyű visszajönni belőle.
Tanulságok és praktikumok pontokba szedve alább.

• Van az a pont, amikor nincs más kapaszkodó, mint kilépni a (vélt vagy valós) keretekből. Nyilván a karantén azt jelenti, hogy maradj OTTHON, de ha jobban megvizsgáljuk a józan ész szempontjából, ebben a házban nagyobb karanténban voltunk, mint valaha, ennél elvonultabb helyen talán csak a sivatag szélén lehettünk volna (de az meg belföldön nem elérhető, hihihi). 
• A Tátrában hideg van. Tényleg hideg van. Ezt a Csallóköz szívéből nehéz elképzelni, sőt lehetetlen, ezért az időjárásjelentés meg az emlékeink felidézése helyett (legközelebb) arra az aranyszabályra kell hagyatkozni, hogy EGÉSZ ÉVBEN kell meleg alsónemű és a legmelegebb pulcsi, sapka a felnőtteknek is, sál és kesztyű. Hogy az én jó férjemet idézzem, "akkor is fogok hozni magammal meleg alsót, ha már csak a kesztyűtartóban fér el". Tényszerű adatok: több olyan éjszaka volt ott most, május elején, amikor mínuszba ment a hőmérséklet, és volt olyan nap, hogy hóviharban főztük a bográcsgyulást. 

• A kisgyerekek ruhatárának legfontosabb kelléke az esőruha-esőnadrág-gumicsizma szett, enélkül el se indulj. Mert van patak, meg sár, mert mindig vizes a fű és ők reggel hattól sötétedésig kint akarnak lenni és mit is érne a patak, ha nem mászhatnának bele. Ha esőruha van, minden van. Az alatta lévő ruhákat még koszos mivultukban is lehet cserélgeni, csak legyen épp annyi, amennyi megszárat (a hidegben is) másnapra. 
• A kirándulások alkalmával, akárcsak a karanténban úgy általánosan, sokat eszünk. Mindenből több fogy. És mivel - utólag látva - eddig sosem pakoltam még tíz napra "alapvető" élelmiszert, az itthoni tapasztalatok alapján nem tudtam reális mennyiségeket becsülni (pedig itthon már egész jól megy a tervezés). Szerencsére a helyi kisüzlet mindent tudott, amit meg nem, azt el tudtuk engedni, könnyen vagy nehezen. 
• Ha valamire IGAZÁN vágyik a szíved, és "beteszed az univerzumba", tényleg, de tényleg meg fog történni. Így jutottunk el a közelben lévő lombkoronaösvényre, amely a legizgalmasabb és legmenőbb természeti látványosság volt számomra az utóbbi években, amikor elindultunk, még nem is gondoltam volna rá, hogy itt lesz egy ilyen, ami természetesen a vírus miatt zárva volt, és amit - varázslatosan - kb pont aznap nyitottak ki újra, amikor az első napsütéses napon egy komolyabb túrázásra adtuk a fejünket. 
• Ki keveset markol, sokat fog. Avagy éljen a minimalizmus, az egyszerűbb gyermekkor és az igazán belső, ösztönös hangok. Odafelé úton beszélgetve azt tippeltük, hogy - legalábbis nekünk, felnőtteknek - kell majd 3-4 nap, hogy a saját energiáink szintjén elérjük a nullát, vagyis kipihenjük magunkat annyira, hogy akarjunk is bárhová menni vagy bármit csinálni. Ez így is lett, hála az esőnek és a tudatos, tervezett semmittevésnek, mire kisütött a nap egy kicsikét, már volt is erőnk mozdulni. 
• És még egyszer az egyszerűbb gyermekkorról. Természetközelség. Szabad levegő, mozgás. Ez a legtöbb, amit egy kisgyerek jóllétéért tehetünk. Néhány nap elteltével mintha kicserélték volna őket. Kisimultak a hisztik, enyhült a testvérféltékenység, megbátorodtak, éltek a szabad mozgással, bátran szaladtak kutyát etetni vagy bárányokat terelgetni. Patakból vizet hozni vagy tüzet rakni. Apropó, praktikus tanulságok, legközelebb külön pakolok tűzrakó szettet mindenkinek, mert így most MINDEN ruhánk olyan füstszagú, hogy még mosás előtt is napokig áztatni fogom. És Pedrito, akivel néha gyalog nem merek elmenni a Klapka-térig, olyan hősiességgel tolt végig velünk egy egész napos túrát, hogy arra nincsenek is szavak.

• Valódi kapcsolódás magunkhoz, egymáshoz. Ezen a téren nem voltunk éppen túl jól az indulás előtt. Profánul fogalmazva úgy is mondhatnám, hogy a karantén ideje alatt már mindenki agyára ment mindenkinek. Naponta többször is. A hegyek között pedig sikerült lassacskán ellépkedni odáig, hogy felszabadult, szeretetteljes, egymásnak örülős együtt tölött idők legyenek. Kézenfogva sétálás és sírvaröhögős délutáni barchóbázás a nagyobbikkal, végigdumált altatás a kisebbikkel, újraírt házasságiévforduló-ünneplés arra fókuszálva, amiben igazán jók vagyunk. Csönd, ima, érintés. Elmondhatatlanul hálás vagyok ezekért.