Azt mondja Anya, vannak babák, akiknek szundipajtijuk (alvóállatkájuk) van, és nélkülük nem tudnak elaludni. Hát nem tudom, nekem elég a szüleim szuszogása, Mama ringatása, Papa hátsimije vagy éppen az autóringatás (na meg persze a c.i.c.i. de erről Anya miatt nem szeretek beszélni).
De az evéshez nekem is kell társ. Mindig!
A felnőttekkel se rossz enni, de ők mindig csak arra koncentrálnak, hogy megehessék a sajátjukat vagy engem etessenek. De nekem is van kiről gondoskodnom ám!
Beee általában türelmetlen, amikor éhes. Meg mohón eszik a kisbüdös, aztán csodálkozhatok, hogy megint belesett a reggelibe és csupa kakaó lett a szeme környékén...
Brum brumm csak csendben várja, hogy adok-e neki valamit. Persze mindig adok, nem vagyok irigy én.
Tyüttyivel az a legjobb, hogy ő mindenevő, ahogy a malacok általában. És mindig rettenetesen éhes, néha alig győzöm etetni.
A legóállatkákkal általában nagyon nehéz, mert kicsik és ha beleesnek a főzelékbe, nyakig olyanok lesznek. Vagy talpig.
Na de a legjobb. A legeslegjobb Vau. Samu a Papáéknál. Mert ő egy élő igazi kutya és olyan gyorsan eszik, mint senki a földkerekségen. És már én is adhatom neki egyedül a kis falatkákat a kis lapátomon. Ő meg megeszi. Szerintem ezzel a mutatvánnyal akár a cirkuszban is felléphetnénk! Még jó, hogy a Papa kitalálta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése