A kezdetek óta mondjuk, főként Apa, főként viccből, hogy Pedritoból pap lesz.
Azt - komolyan - tudtam mindig is, hogy a gyerekeknek, attól függetlenül, hogy vallásos családban nevelkednek-e vagy sem, sokkal élesebb, tisztább, élőbb kapcsolatuk van a Mindenhatóval, mint bármely felnőttnek.
Pedrito mindig is fogékony volt az imára - még nem tudott beszélni, de már összetette a kis kezeit evés előtt és mondogatta, hogy ámen.
Mostanában azzal lep meg minket, hogy "megtanult" keresztet vetni, legalábbis bármely latin-amerikai focistát meghazudtoló gyorsasággal és kuszasággal hányja a kereszteket magára evés előtt.
A legutóbb pedig, egy játszótéri hancúrozás kellős közepén, a Nagy Unokatesóval, leült egy padra, összetette a kezét, és a következőt mondogatta.
- Gyere, Zsófi, te is imádkozz velem!
- ... (Zs. mosolyog)
- Ámen, ámen, megyek óvodába!
Hát igen. Ezért imádkozom mostanában, naponta többször én is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése