Pedrito vs. szülők - ÉLŐ közvetítés

Köszöntjük a kedves olvasókat az idei első online közvetítésünkről. A mai program egy altatási csata, Pedrito versus szülei. Nagy hagyományokkal rendelkező rangadóról van szó, egy kiegyenlített párharc sokadik felvonása. Ne menjenek messzire, azonnal kezdődik az összecsapás, velünk semmiről nem maradnak le.

Schönes Leben

"Ihr habt ein schönes Leben!" - mondta Franz a telefonba a maga 79 évének a méltóságával és komolyságával. Nagyon jól esett. De nem is ez a helyes kifejezés. Inkább az, hogy kizökkentett a megszokottból - a szó pozitív értelmében. Felvillanyozott: "Tényleg? Amit mesélek kettő percben németül az idős bécsi barátomnak a karácsonyunkról, arra ő azt mondja, hogy milyen szép életünk van?"

***

Franzot 15 éve ismertem meg egy mariazelli zarándoklaton, 2011-ben egy furcsa kérés kapcsán kezdett barátsággá mélyülni a kapcsolatunk. Pár hónappal a brémai ösztöndíjam után azt vettem észre magamon, hogy az ott fényesre csiszolt német tudásom kezd az aktív beszéd híján megkopni idehaza. Akkor támadt az ötletem, hogy átjárok 2-3 hetente hozzá Pozsonyból Bécsbe beszélgetni németül, hogy gyakoroljak. Természetesen belement. Az eredetileg a német konverzációra szánt délelőttökből óriási politikai, történelmi és hitbeli viták keveredtek. Meg személyes mély beszélgetések. Zamatos bécsi kávé mellett, néha-néha borozgatva és mindig egy mennyei ebéddel lezárva. Beszélgetőpartnerekből barátok lettünk. Most már kevesebbet találkozunk, de kb. kéthavonta egyszer felhívjuk egymást. Vagy levelet írunk. Kézzel, borítékban, postán küldve. Franzéknak nincs internetjük.

                                                                                         ***

Szép életünk van. Nem mondta még ezt így senki nekem. Én se magamnak.

Danke, Franz!

Újdonságok a zeneiparban

Az úgy kezdődött, hogy anya megunta a Ringatót. Mármint a cédét hallgatni, mert azt mondja, hogy a néni mindig mindent csak két hangon énekel és idegesítő.
Van olyan rész mondjuk, ami apát is idegesítette, amikor a kutyák beszélgetnek. Azt mindig átugratta.
Én szerettem, épphogy csak kezdtem megtanulni a dalokat. De azért már azzal is elégedett vagyok, hogy tudok csipcsipcsókázni, kerekecske-dombocskázni, meg tudom, hogy az Én kis kertet kerteltem... végén anyával együtt kiáltunk fel egy nagyot, hogy huss!

Aztán a másodunokatesóm küldött egy dalt a PalyaBea néni új lemezéről, ezt, ni:




Onnantól erre bulizunk anyával. Háton kendőben, elöl kézben, főzés közben, vagy ha éppen már mindenből elegünk van. Néha apa is beszáll a táncikálásba, sőt még olyan is van, hogy focizik is táncolás közben.

Aztán még az egész cédét is megkaptuk kölcsön Annáéktól, akinek az anyukája szintén elég igényes zeneileg és nem tűri a gagyit. És onnantól napi háromszor lemegy a lemez.
Marhajó csaj ez a BeaNéni. Úgy énekel, hogy nekem is vicces legyen, meg anya is bele tudja képzelni magát a dalokba, például van egy húsklopfolós szám, ami állítólag arról szól, hogy hogyan lesz az anyukák lelke békés attól, hogy kirántanak egy csirkét, de még előtte ütögetik valami deszkán. Hát én nemigen tudom, hogy a klopfolás az micsoda, meg amióta apa diétázik, csirkét sem eszünk, főleg nem egészet, de hogy anya vidámabb lett, amióta ez a zene nálunk van, az biztos.

Hallgassátok meg ezt a cédét, mondjuk az én kedvencem továbbra is az Afrogyerek, az, ha felcsendül, már lendül is a karom a magasba. Majd a szülinapi bulimon, remélem, mindannyian erre táncolunk!

A széktánc

Pár napja elkezdtem aktívan széktáncolni. Bizony! Ismeritek? Ez egy nagyon szórakoztató dolog, nem teljesen veszélytelen, de azért nem annyira hajmeresztő (mint pl. az ágy szélén mászás), hogy a szülők ne engednék meg. Ha meg baleset történne közben, gyorsan ott tudnak teremni. Biztos több változata van, én a palóc-csallóközi kevert verziót tudom, de bárki alakítsa kénye kedve szerint: a hangsúly az önálló mozgás örömén van, amit a széktánc a legkisebbeknek is kínál!

A lépései nagyon egyszerűek, a felesleges  kellemetlenségek elkerülése végett mégis tegyük hozzá, hogy a 10 hónap feletti fiúknak szól. Íme, itt vannak:

1. Bemelegítésként játssz békésen a kis kockáiddal a nappali szőnyegén. Ez az intró ne tartson tovább, mint 10 perc, különben a szüleid elbízzák magukat, s netán még a laptpojukat is előveszik, hogy megírjanak pár mailt.
2. Mássz el az első olyan tárgyig négykézláb, amelynél már fel tudsz állni. (fal, kisasztal, kanapé stb.) A szüleid lába, háta itt nem alkalmas, mert magas a veszélye, hogy visszatesznek ülő pozícióba (anyukáknál külön rizikó a hátra kötés, ahonnan egyenes út vezet a pogózáshoz Palya Bea Afrogyerekéig - ami nem rossz, de a széktáncnál nem ez a cél.)
3. Támaszkodó technikával juss el az első olyan székig, ami már tologatható. Gyengébbek kedvéért: a támaszkodó technika azt jelenti, hogy egyik kezeddel mindig kapaszkodsz egy tárgyba (vagy a falba, de ez csak haladóknak ajánlott!), s lépegetsz előre. Kezdőknek csak papucsban javaslom, továbbá szőnyegről leérve fokozottan figyeljünk a csúszásveszélyre, papucsban is.
4. A mozgatható szék elérésekor kerüljük meg legalább egyszer a teljes széket, ezzel meggyőződhetünk róla, hogy egyik oldalról sem ütközik akadályba.
5. Kezdük el bátran tolni a széket előre.
6. Ha megakad a szék, járjuk körbe, s találjuk meg, hol ütközött. Nagyon haladók ki is húzhatják onnan, kezdőknek a másik oldalról tolást ajánljuk.
7. Egy jó tanács a végére: a szék képes olyan tempót felvenni, hogy elhagyja a kezünket, s ekkor bizony a földön találjuk magunkat. Pánikra semmi ok (arra ott vannak a szülők): ez csak annak a jele, hogy kitűnöen elsajátítottuk a széktáncot!

Ennyi. Ugye, milyen egyszerű? Akár naponta többször is lehet táncolni. :)

A vizuális tipusoknak itt egy bemutatóvideó köntösben:

nagy show

Jelentem: négyen vagyunk. Mármint átmenetileg. Szerdán megjött ugyanis a gömöri nagyika, s egész vasárnapig marad. "Nagy show", ahogy apa egyik barátja mondaná. Sok minden miatt. Az egyik, hogy a gömöri nagyika kicsit másképp beszél, mint az itteni emberek. Úgy mint apa, de még apásabbul. Másképp ejti az "A" betűt, meg az "Á"-t, azt mondja, hogy "vót", a padot lócának hívja, a padlást meg padnak. "Felvittük a padra" mondta például egyszer, Anya meg csak nézett, hogy most akkor mit is vittek hova? hihi

De a nagyika se ért mindent, mert mikor a Papa megkérdezte tőle, hogy sunytam-e már, csak nézett, hogy most erre mit is kéne válaszolnia. Azon meg még fel is háborodott, mikor Anya azt mondta nekem, hogy "csóré baba". "Má' mé' vóna csóró, dehoccsóró, miket beszél ez az anya..." Még szerencse, hogy Apa is ott volt, s gyorsan fordított, hogy a csóré nem csórót jelent, hanem meztelent errefelé.

A gömöri nagyika szeret ülni, állítólag már fáj a lába, nem bír annyit állni. Nekem bezzeg nem fáj, mégse hagyják, hogy álljak, hanem leültetnek, meg a hasamra tesznek, hogy másszak meg kússzak meg ilyenek. De ha én egyszer állni meg járni akarok. Ők se kúsznak meg másznak, akkor nekem miért kell? Próbálom is kijátszani őket, ahol tudom: szék, fal, asztal - mind jó arra, hogy felkapaszkodjak hihi Még a kád is! 

A nagyika szerint karácsonykor már járni fogok. Hát, legyen igaza. Ezt kérem a Jézuskától! Apa például elkezdett futni járni. Ő bezzeg mehet, de engem állandóan leültet a szőnyegre. Hát nem igazságtalan?

Szóval így telnek most a napok, négyesben.

nagy show, nagy show

Intim

Azt gondoltam Pedrito négy-öthónapos kora tájékán, hogy a szoptatástól kisebesedett mellbimbó problémája már örökre elmúlt veszedelem, ami nem köszön vissza, legalábbis amíg nem érkezik új családtag közénk.
De aztán - jól mondták a népi bölcsesség hangos képviselői: addig örülj, míg nincs foga a gyereknek! - az intenzív fogzós időszak ledöntötte ezt a hitemet.
Olyannyira, hogy ma elindultam újra bimbóvédő krémet vásárolni, hogy begyógyuljanak a harapásnyomok.
És ami ez után történt, a DM-ben, az egy az egyben az, amit a Szeszélyes Évszakokból oly jól ismert örökzöld kabaréjelenetben oly sokszor végigkövethettünk sírvaröhögve.

Kérdezem halkan, hogy XY márkájú krém van-e.
A kedves kisasszony néz rám, látom a szeméből, hogy nem ismeri azt a terméket, majd levesz egyet, ami nekem nem jó.
Majd, mivel tudja, hogy a vásárló érzékeny lélek és nem jó, ha elégedetlenül távozik, további segítő szándék által vezérelten hátrakajabál a koleginának (paranoiás olvasók kedvéért: a nevet SZÁNDÉKOSAN megváltoztattam):
- Ruženka, van másfajta mellbimbókrémünk, mint a bébilavos?
- Nincs, niiiics.

Még jó, hogy rajtam kívül csak egy fiatalkorú szerelmespár sündörgött a boltban. Biztosan a sikosítók és óvszerek tájékán. És biztosan nagyon örültek, hogy nem merült fel semmi kérdésük.

Amit kilenc hónap anyafórumozás után megtanultam magamról, a világról és az anyalélek működéséről

Extrém fáradtsággal küzdő vagy az idegkimerülés határán mozgó anyukáknak nem ajánlott poszt

 

Van egy világ. Ahol a cybertérben hömpölyög az anyatejillat, ahol a virtuális fürdőszobában csak öko tiszítószerek járják könnyed táncukat, ahol színesebbnél tarkább mosipelusokat fújdogál az őszi szél. Ahol falatkás ételeken bájosan cuppogó babák teszik színesebbé az éjszakázástól megfáradt nők életét. Ahol anyák milliói gyűltek össze az elmúlt évek során, hogy támogatást nyújtsanak egymásnak életük leggyönyörűbb és egyben leggyötrelmesebb időszakában.

Régebben voltak fórumok, most valának facebook-csoportok. Anyatámogatóak. Amelyek időnként harctérré alakulnak bizony, mivel – jól mondják a tapasztalt pszichológus kutatók – a gyermekeink nevelésével, gondozásával, a hozzájuk fűződő feltétlen szeretettel kapcsolatos attitűdjeink a lelkünknek/agykérgünknek (a nem kívánt rész törlendő, kinek-kinek vallási hovatartozása szerint) valóban a legmélyebb bugyraiban gyökereznek, és amikor valaki ezen hiteinkben akar minket megingatni, kérdőre vonni, neadjisten támadni, hát a humornak a legkisebb morzsáját is nélkülözve, vérre menő háborúba tudunk bocsátkozni. A gyermekünkért. Ki másért.

Szóval vannak ezek a csoportok. Ahol áramlik a tudás, özönlik a csí, megy a dumcsi. És rengeteg információ elérhető, amelyet amúgy minden nőnek érdemes lenne a szülésre készülve magához vennie, és akkor nem vagy alig lennének szoptatásért küzdő anyák, s nem tudnának minket törékeny állapotunkban szanaszét szekálni a családi és idegen nagyokosok.

Kilenc hónapja olvasom és figyelem ezeknek a működését. Rengeteg mindent tanultam innen, sokat tapasztaltam, és most ki fogom őket kapcsolni, mert elég volt. De még előtte összefoglalom a tutit, a lehető legnyersebb megfogalmazások segítségével.

1. A cici mindent megold. Amit nem, az majd elmúlik magától, illetve kinövi a gyerek, csak kitartás kell hozzá.
2. Az együttalvás is nagyon sok mindent megold. Csak nagyon megosztó, ezért érdemes a hálószobatitok kifejezést erre a témára is kiterjeszteni.
3. A hordozás is naaagyon sok mindent megold. Hála istennek, ma már kevésbé minősülnek ufónak a hordozó szülők, de ha igen, akkor abból érdemes brandet faragni magunknak.
4. Az az érv, hogy a hordozás és a mosható pelenkázás költséghatékony és gazdaságos, az esetek többségében csak egy lepkefing jelentőségű csalétek későbbiekben eltörpülő szempont, amelyet az ifjú apák meggyőzésére lehet használni, mivel a társadalomnak ebben a szegletében ugyanolyan, a fogyasztás és a vásárlás maximalizálására buzdító szellemiség kísért, mint a babaipar más részein. Sajnos csak extrém racionálisan gondolkodó, elveihez sziklaszilárdan ragaszkodó anyák maradnak meg a kevés-is-elég elven, a többeket elbódítják a gyönyörű színek és minták, valamint a többiek magamutogatása (szakértőknek és érintetteknek lásd még a sztriptíz néven zajló kommentjátékot).
5. Gyűlölöm és minden eszközzel irtanám a „hurci” kifejezést, amelyet a hordozásra igeként és a hordozóeszközökre főnévként használ ez a szubkultúra. Lealacsonyít, gagyivá tesz mindent, amit számomra magába foglal a kontinuum elv meg a kötődő nevelés.
6. A kimerült és tanácstalan anyák körében még sokkal magasabb a funkcionális analfabétizmus, mint a társadalom többi szegletében – a legtöbb esetben hiábavalóak mindenféle rögzített posztok, fájlokba összegyűjtött okosságok, ajánlott linkek és megszólaló szakértők. Ha fáj neki valami és azonnal kell a segítség, ötezredszer is fel fogja tenni azt a kérdést, amelyet a legalapvetőbb tudnivalók között négyezer-kilencszázkilencvenkilenc formában meg lehet találni.
7. Az előzőből kifolyólag: ezen csoportok adminisztrátorainak idegrendszerét a legnemesebb acélból faragta a Jóisten, hogy még az ilyen esetek napi szintű ismétlődése után is tudnak asszertíven, támogatóan és meleg elfogadással moderálni.
8. Anyák, mamák és kismamák extrém apró dolgokon képesek vagyunk nem csak kétségbeesni, hanem még tanácsot kérni is. Ami azért nem baj, mert más anyák meg ugyanúgy képesek erre rárezonálni. Vagy még annál is jobban túlparáztatni. Vagy egy legyintéssel megnyugtatni.
9. (a kilencedik pont törlésre került. A lényege, hogy ÉN, a blog szerzője, rendelkezem egy olyan vonással, hogy bármi kérdést elolvasok, millió kommentet lenne kedvem írni hozzá, mert kicsit túlteng bennem a segítő szándék. De nem teszem.)
10. Végezetül pedig: anyának lenni jó. Elég jó anyának lenni, nem tökéletesnek, hanem törékenynek, fáradékonynak, néha kétségbeesettnek, természetes dolog. Segítséget kérni pedig: a túlélésünk záloga.

Mindezekkel együtt jó szívvel ajánlom ezeket a csoportokat minden (leendő) anyukának, akinek az online működés nem idegen és szeretne többet tudni, mint amit a nőgyógyász és gyerekorvos elmondani hajlandó.