Elegem van már ebből a betegségből! Brrrrrrrrrrrrr. Először ádáz harcot vívtam a lázzal: 3 napon keresztül tűrtem, hogy minden átpelankázásnál beszúrják a lázmérőt a popsimba, négyóránként nyeltem azt a fránya lázcsillapítót s még a vizesruhás borogatást is zokszó nélkül viseltem a felső testemen (na jó, az túlzás, hogy zokszó nélkül, de a második öt percben már egész nyugodt voltam :).
De én nyertem, megtörtem a lázat!
Aztán jött a köhögés meg az orrdugulás. Újabb szirup. A lázmérő helyett meg egy szívócsövet dugdodsnak belém, most az orromba. S szinte óránként kínoznak vele. S ha nem az, akkor meg egyfolytában az orromat törölgetik. Már az agyamra megy. Az agyamraaaaaaaaaaaaaaa.
Ez a köhögés meg nagyon alattomos: nem elég, hogy a trorkomból felhoz mindenféle váladékot, még meg is hányat néha. Igazából sokszor. Vagy lehet, hogy nem kéne lenyelnem azt a felköhögött váladékot? Bö.
Mindegy, már őket is gyűröm lefelé. Mármint a köhögést meg a náthát. Egyre kevesebbszer kell bekapcsolni az (p)or(r)szívót, s a köhögés se zavarja már az álmaimat (azt mostanában inkább Apa horkolása, khm-khm).
Szóval ez mind emészthető is lenne. Elfogadom. Legyőzöm. Erős vagyok.
De az, hogy két látogatás is elmarad a betegség miatt, az már nagyon kiakaszt.
Anya barátnője jött volna a két kis barátommal ma, Apa barátja (aki a druszám is) meg vasárnap terveztekj meglátogatni minket, szintén két kis pajtással. Az is lefújva.
Mert ők is elkezdtek köhögni. Meg taknyosak.
Anyáék meg félnek, nehogy megint elkapjak valamit.
Úgyhogy most megint várhatok meg várhatok, amikor végre lesz egy újabb szabad hétvégéjük a felnőtteknek, hogy találkozhassak a kis cimborákkal.
Nem lehet könnyű felnőttnek lenni.
Egészségesen se.
2017. január 6., péntek
2017. január 4., szerda
Pedrito vs. szülők - ÉLŐ közvetítés
Köszöntjük a kedves olvasókat az idei első online közvetítésünkről. A mai program egy altatási csata, Pedrito versus szülei. Nagy hagyományokkal rendelkező rangadóról van szó, egy kiegyenlített párharc sokadik felvonása. Ne menjenek messzire, azonnal kezdődik az összecsapás, velünk semmiről nem maradnak le.
2016. december 30., péntek
Schönes Leben
"Ihr habt ein schönes Leben!" - mondta Franz a telefonba a maga 79 évének a méltóságával és komolyságával. Nagyon jól esett. De nem is ez a helyes kifejezés. Inkább az, hogy kizökkentett a megszokottból - a szó pozitív értelmében. Felvillanyozott: "Tényleg? Amit mesélek kettő percben németül az idős bécsi barátomnak a karácsonyunkról, arra ő azt mondja, hogy milyen szép életünk van?"
Franzot 15 éve ismertem meg egy mariazelli zarándoklaton, 2011-ben egy furcsa kérés kapcsán kezdett barátsággá mélyülni a kapcsolatunk. Pár hónappal a brémai ösztöndíjam után azt vettem észre magamon, hogy az ott fényesre csiszolt német tudásom kezd az aktív beszéd híján megkopni idehaza. Akkor támadt az ötletem, hogy átjárok 2-3 hetente hozzá Pozsonyból Bécsbe beszélgetni németül, hogy gyakoroljak. Természetesen belement. Az eredetileg a német konverzációra szánt délelőttökből óriási politikai, történelmi és hitbeli viták keveredtek. Meg személyes mély beszélgetések. Zamatos bécsi kávé mellett, néha-néha borozgatva és mindig egy mennyei ebéddel lezárva. Beszélgetőpartnerekből barátok lettünk. Most már kevesebbet találkozunk, de kb. kéthavonta egyszer felhívjuk egymást. Vagy levelet írunk. Kézzel, borítékban, postán küldve. Franzéknak nincs internetjük.
***
Szép életünk van. Nem mondta még ezt így senki nekem. Én se magamnak.
***
Franzot 15 éve ismertem meg egy mariazelli zarándoklaton, 2011-ben egy furcsa kérés kapcsán kezdett barátsággá mélyülni a kapcsolatunk. Pár hónappal a brémai ösztöndíjam után azt vettem észre magamon, hogy az ott fényesre csiszolt német tudásom kezd az aktív beszéd híján megkopni idehaza. Akkor támadt az ötletem, hogy átjárok 2-3 hetente hozzá Pozsonyból Bécsbe beszélgetni németül, hogy gyakoroljak. Természetesen belement. Az eredetileg a német konverzációra szánt délelőttökből óriási politikai, történelmi és hitbeli viták keveredtek. Meg személyes mély beszélgetések. Zamatos bécsi kávé mellett, néha-néha borozgatva és mindig egy mennyei ebéddel lezárva. Beszélgetőpartnerekből barátok lettünk. Most már kevesebbet találkozunk, de kb. kéthavonta egyszer felhívjuk egymást. Vagy levelet írunk. Kézzel, borítékban, postán küldve. Franzéknak nincs internetjük.
***
Szép életünk van. Nem mondta még ezt így senki nekem. Én se magamnak.
Danke, Franz!
2016. december 19., hétfő
Újdonságok a zeneiparban
Az úgy kezdődött, hogy anya megunta a Ringatót. Mármint a cédét hallgatni, mert azt mondja, hogy a néni mindig mindent csak két hangon énekel és idegesítő.
Van olyan rész mondjuk, ami apát is idegesítette, amikor a kutyák beszélgetnek. Azt mindig átugratta.
Én szerettem, épphogy csak kezdtem megtanulni a dalokat. De azért már azzal is elégedett vagyok, hogy tudok csipcsipcsókázni, kerekecske-dombocskázni, meg tudom, hogy az Én kis kertet kerteltem... végén anyával együtt kiáltunk fel egy nagyot, hogy huss!
Aztán a másodunokatesóm küldött egy dalt a PalyaBea néni új lemezéről, ezt, ni:
Onnantól erre bulizunk anyával. Háton kendőben, elöl kézben, főzés közben, vagy ha éppen már mindenből elegünk van. Néha apa is beszáll a táncikálásba, sőt még olyan is van, hogy focizik is táncolás közben.
Aztán még az egész cédét is megkaptuk kölcsön Annáéktól, akinek az anyukája szintén elég igényes zeneileg és nem tűri a gagyit. És onnantól napi háromszor lemegy a lemez.
Marhajó csaj ez a BeaNéni. Úgy énekel, hogy nekem is vicces legyen, meg anya is bele tudja képzelni magát a dalokba, például van egy húsklopfolós szám, ami állítólag arról szól, hogy hogyan lesz az anyukák lelke békés attól, hogy kirántanak egy csirkét, de még előtte ütögetik valami deszkán. Hát én nemigen tudom, hogy a klopfolás az micsoda, meg amióta apa diétázik, csirkét sem eszünk, főleg nem egészet, de hogy anya vidámabb lett, amióta ez a zene nálunk van, az biztos.
Hallgassátok meg ezt a cédét, mondjuk az én kedvencem továbbra is az Afrogyerek, az, ha felcsendül, már lendül is a karom a magasba. Majd a szülinapi bulimon, remélem, mindannyian erre táncolunk!
Van olyan rész mondjuk, ami apát is idegesítette, amikor a kutyák beszélgetnek. Azt mindig átugratta.
Én szerettem, épphogy csak kezdtem megtanulni a dalokat. De azért már azzal is elégedett vagyok, hogy tudok csipcsipcsókázni, kerekecske-dombocskázni, meg tudom, hogy az Én kis kertet kerteltem... végén anyával együtt kiáltunk fel egy nagyot, hogy huss!
Aztán a másodunokatesóm küldött egy dalt a PalyaBea néni új lemezéről, ezt, ni:
Onnantól erre bulizunk anyával. Háton kendőben, elöl kézben, főzés közben, vagy ha éppen már mindenből elegünk van. Néha apa is beszáll a táncikálásba, sőt még olyan is van, hogy focizik is táncolás közben.
Aztán még az egész cédét is megkaptuk kölcsön Annáéktól, akinek az anyukája szintén elég igényes zeneileg és nem tűri a gagyit. És onnantól napi háromszor lemegy a lemez.
Marhajó csaj ez a BeaNéni. Úgy énekel, hogy nekem is vicces legyen, meg anya is bele tudja képzelni magát a dalokba, például van egy húsklopfolós szám, ami állítólag arról szól, hogy hogyan lesz az anyukák lelke békés attól, hogy kirántanak egy csirkét, de még előtte ütögetik valami deszkán. Hát én nemigen tudom, hogy a klopfolás az micsoda, meg amióta apa diétázik, csirkét sem eszünk, főleg nem egészet, de hogy anya vidámabb lett, amióta ez a zene nálunk van, az biztos.
Hallgassátok meg ezt a cédét, mondjuk az én kedvencem továbbra is az Afrogyerek, az, ha felcsendül, már lendül is a karom a magasba. Majd a szülinapi bulimon, remélem, mindannyian erre táncolunk!
2016. december 11., vasárnap
A széktánc
Pár napja elkezdtem aktívan széktáncolni. Bizony! Ismeritek? Ez egy nagyon szórakoztató dolog, nem teljesen veszélytelen, de azért nem annyira hajmeresztő (mint pl. az ágy szélén mászás), hogy a szülők ne engednék meg. Ha meg baleset történne közben, gyorsan ott tudnak teremni. Biztos több változata van, én a palóc-csallóközi kevert verziót tudom, de bárki alakítsa kénye kedve szerint: a hangsúly az önálló mozgás örömén van, amit a széktánc a legkisebbeknek is kínál!
A lépései nagyon egyszerűek, a felesleges kellemetlenségek elkerülése végett mégis tegyük hozzá, hogy a 10 hónap feletti fiúknak szól. Íme, itt vannak:
1. Bemelegítésként játssz békésen a kis kockáiddal a nappali szőnyegén. Ez az intró ne tartson tovább, mint 10 perc, különben a szüleid elbízzák magukat, s netán még a laptpojukat is előveszik, hogy megírjanak pár mailt.
2. Mássz el az első olyan tárgyig négykézláb, amelynél már fel tudsz állni. (fal, kisasztal, kanapé stb.) A szüleid lába, háta itt nem alkalmas, mert magas a veszélye, hogy visszatesznek ülő pozícióba (anyukáknál külön rizikó a hátra kötés, ahonnan egyenes út vezet a pogózáshoz Palya Bea Afrogyerekéig - ami nem rossz, de a széktáncnál nem ez a cél.)
3. Támaszkodó technikával juss el az első olyan székig, ami már tologatható. Gyengébbek kedvéért: a támaszkodó technika azt jelenti, hogy egyik kezeddel mindig kapaszkodsz egy tárgyba (vagy a falba, de ez csak haladóknak ajánlott!), s lépegetsz előre. Kezdőknek csak papucsban javaslom, továbbá szőnyegről leérve fokozottan figyeljünk a csúszásveszélyre, papucsban is.
4. A mozgatható szék elérésekor kerüljük meg legalább egyszer a teljes széket, ezzel meggyőződhetünk róla, hogy egyik oldalról sem ütközik akadályba.
5. Kezdük el bátran tolni a széket előre.
6. Ha megakad a szék, járjuk körbe, s találjuk meg, hol ütközött. Nagyon haladók ki is húzhatják onnan, kezdőknek a másik oldalról tolást ajánljuk.
7. Egy jó tanács a végére: a szék képes olyan tempót felvenni, hogy elhagyja a kezünket, s ekkor bizony a földön találjuk magunkat. Pánikra semmi ok (arra ott vannak a szülők): ez csak annak a jele, hogy kitűnöen elsajátítottuk a széktáncot!
Ennyi. Ugye, milyen egyszerű? Akár naponta többször is lehet táncolni. :)
A vizuális tipusoknak itt egy bemutatóvideó köntösben:
A lépései nagyon egyszerűek, a felesleges kellemetlenségek elkerülése végett mégis tegyük hozzá, hogy a 10 hónap feletti fiúknak szól. Íme, itt vannak:
1. Bemelegítésként játssz békésen a kis kockáiddal a nappali szőnyegén. Ez az intró ne tartson tovább, mint 10 perc, különben a szüleid elbízzák magukat, s netán még a laptpojukat is előveszik, hogy megírjanak pár mailt.
2. Mássz el az első olyan tárgyig négykézláb, amelynél már fel tudsz állni. (fal, kisasztal, kanapé stb.) A szüleid lába, háta itt nem alkalmas, mert magas a veszélye, hogy visszatesznek ülő pozícióba (anyukáknál külön rizikó a hátra kötés, ahonnan egyenes út vezet a pogózáshoz Palya Bea Afrogyerekéig - ami nem rossz, de a széktáncnál nem ez a cél.)
3. Támaszkodó technikával juss el az első olyan székig, ami már tologatható. Gyengébbek kedvéért: a támaszkodó technika azt jelenti, hogy egyik kezeddel mindig kapaszkodsz egy tárgyba (vagy a falba, de ez csak haladóknak ajánlott!), s lépegetsz előre. Kezdőknek csak papucsban javaslom, továbbá szőnyegről leérve fokozottan figyeljünk a csúszásveszélyre, papucsban is.
4. A mozgatható szék elérésekor kerüljük meg legalább egyszer a teljes széket, ezzel meggyőződhetünk róla, hogy egyik oldalról sem ütközik akadályba.
5. Kezdük el bátran tolni a széket előre.
6. Ha megakad a szék, járjuk körbe, s találjuk meg, hol ütközött. Nagyon haladók ki is húzhatják onnan, kezdőknek a másik oldalról tolást ajánljuk.
7. Egy jó tanács a végére: a szék képes olyan tempót felvenni, hogy elhagyja a kezünket, s ekkor bizony a földön találjuk magunkat. Pánikra semmi ok (arra ott vannak a szülők): ez csak annak a jele, hogy kitűnöen elsajátítottuk a széktáncot!
Ennyi. Ugye, milyen egyszerű? Akár naponta többször is lehet táncolni. :)
A vizuális tipusoknak itt egy bemutatóvideó köntösben:
2016. november 25., péntek
nagy show
Jelentem: négyen vagyunk. Mármint átmenetileg. Szerdán megjött ugyanis a gömöri nagyika, s egész vasárnapig marad. "Nagy show", ahogy apa egyik barátja mondaná. Sok minden miatt. Az egyik, hogy a gömöri nagyika kicsit másképp beszél, mint az itteni emberek. Úgy mint apa, de még apásabbul. Másképp ejti az "A" betűt, meg az "Á"-t, azt mondja, hogy "vót", a padot lócának hívja, a padlást meg padnak. "Felvittük a padra" mondta például egyszer, Anya meg csak nézett, hogy most akkor mit is vittek hova? hihi
De a nagyika se ért mindent, mert mikor a Papa megkérdezte tőle, hogy sunytam-e már, csak nézett, hogy most erre mit is kéne válaszolnia. Azon meg még fel is háborodott, mikor Anya azt mondta nekem, hogy "csóré baba". "Má' mé' vóna csóró, dehoccsóró, miket beszél ez az anya..." Még szerencse, hogy Apa is ott volt, s gyorsan fordított, hogy a csóré nem csórót jelent, hanem meztelent errefelé.
A gömöri nagyika szeret ülni, állítólag már fáj a lába, nem bír annyit állni. Nekem bezzeg nem fáj, mégse hagyják, hogy álljak, hanem leültetnek, meg a hasamra tesznek, hogy másszak meg kússzak meg ilyenek. De ha én egyszer állni meg járni akarok. Ők se kúsznak meg másznak, akkor nekem miért kell? Próbálom is kijátszani őket, ahol tudom: szék, fal, asztal - mind jó arra, hogy felkapaszkodjak hihi Még a kád is!
A nagyika szerint karácsonykor már járni fogok. Hát, legyen igaza. Ezt kérem a Jézuskától! Apa például elkezdett futni járni. Ő bezzeg mehet, de engem állandóan leültet a szőnyegre. Hát nem igazságtalan?
Szóval így telnek most a napok, négyesben.
nagy show, nagy show
2016. november 22., kedd
Intim
Azt gondoltam Pedrito négy-öthónapos kora tájékán, hogy a szoptatástól kisebesedett mellbimbó problémája már örökre elmúlt veszedelem, ami nem köszön vissza, legalábbis amíg nem érkezik új családtag közénk.
De aztán - jól mondták a népi bölcsesség hangos képviselői: addig örülj, míg nincs foga a gyereknek! - az intenzív fogzós időszak ledöntötte ezt a hitemet.
Olyannyira, hogy ma elindultam újra bimbóvédő krémet vásárolni, hogy begyógyuljanak a harapásnyomok.
És ami ez után történt, a DM-ben, az egy az egyben az, amit a Szeszélyes Évszakokból oly jól ismert örökzöld kabaréjelenetben oly sokszor végigkövethettünk sírvaröhögve.
Kérdezem halkan, hogy XY márkájú krém van-e.
A kedves kisasszony néz rám, látom a szeméből, hogy nem ismeri azt a terméket, majd levesz egyet, ami nekem nem jó.
Majd, mivel tudja, hogy a vásárló érzékeny lélek és nem jó, ha elégedetlenül távozik, további segítő szándék által vezérelten hátrakajabál a koleginának (paranoiás olvasók kedvéért: a nevet SZÁNDÉKOSAN megváltoztattam):
- Ruženka, van másfajta mellbimbókrémünk, mint a bébilavos?
- Nincs, niiiics.
Még jó, hogy rajtam kívül csak egy fiatalkorú szerelmespár sündörgött a boltban. Biztosan a sikosítók és óvszerek tájékán. És biztosan nagyon örültek, hogy nem merült fel semmi kérdésük.
De aztán - jól mondták a népi bölcsesség hangos képviselői: addig örülj, míg nincs foga a gyereknek! - az intenzív fogzós időszak ledöntötte ezt a hitemet.
Olyannyira, hogy ma elindultam újra bimbóvédő krémet vásárolni, hogy begyógyuljanak a harapásnyomok.
És ami ez után történt, a DM-ben, az egy az egyben az, amit a Szeszélyes Évszakokból oly jól ismert örökzöld kabaréjelenetben oly sokszor végigkövethettünk sírvaröhögve.
Kérdezem halkan, hogy XY márkájú krém van-e.
A kedves kisasszony néz rám, látom a szeméből, hogy nem ismeri azt a terméket, majd levesz egyet, ami nekem nem jó.
Majd, mivel tudja, hogy a vásárló érzékeny lélek és nem jó, ha elégedetlenül távozik, további segítő szándék által vezérelten hátrakajabál a koleginának (paranoiás olvasók kedvéért: a nevet SZÁNDÉKOSAN megváltoztattam):
- Ruženka, van másfajta mellbimbókrémünk, mint a bébilavos?
- Nincs, niiiics.
Még jó, hogy rajtam kívül csak egy fiatalkorú szerelmespár sündörgött a boltban. Biztosan a sikosítók és óvszerek tájékán. És biztosan nagyon örültek, hogy nem merült fel semmi kérdésük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)