Fogalmam sincs, mik lehetnek ma a kötelező olvasmányok a kisiskolás korosztály számára (félő, hogy ugyanazok, mint a mi időkben) és nem tudom, mik lesznek a kötelező olvasmányok, amikor majd Pedrito lesz kisiskolás (félő, hogy ugyanazok, mint a mi időnkben), de A pál utcai fiúk talán azon kötelezők közé tartozik, amelyekre a legtöbben jó szívvel emlékszünk vissza.
Nemrég készült belőle egy musical, az örökérvényű Dés-Geszti páros alkotásában, akikhez csatlakozott harmadikként Grecsó Krisztián. Elronthatatlan. A Vígszínházban játsszák, megnéztük hát, sok szerető szívnek és lelkes jóakarónak hála.
Szép képi élmények, remek ritmusok, jól kitalált mozgások, elhiszem-hogy-tizenéves fiúk karakterek. Jól ismert történet, jól megcsinált musical-élmény, sírunk már az első felvonásban.
De mégis más. Más ezt a történetet anyai szívvel nézni. És apai szívvel is más. Azonosulunk a szereplőkkel, de nem csak önmagunkként, hanem a fiunkat is megkeressük, nem nehéz rátalálni, hogy kire emlékeztet leginkább a kis szöszi.
Az én szerelmem azt mondja a végén, hogy igen. Ez az. Ha egy dolgot lehetne csak választani, hogy milyen legyen Pedrito, ha felnő, akkor ez, hogy becsületes legyen. Mindegy, hogy vegyészmérnök lesz-e vagy gyári munkás, de becsületes legyen.
Én meg azt mondom, hogy igen, érzékeny gyereket nevelünk. Vagy magától az, ilyen fából faragták, lehet, hogy nem az a tűzön-vízen bátor fajta, de olyan nagy szíve van, hogy még a ház előtt parkoló autókat is megkínálja a kiflijéből, mielőtt beleharapna. Szóval hogy én biztosan tudom, hogy becsületes lesz. De mi lesz, ha bántani fogják? Akkor mi lesz?
Ilyenekről beszélgetünk hazafelé. Meg hogy vajon lesz-e az ő korosztályuknak olyanfajta közösségélményük, mint a Grund?
