A teremtésben társaid lehetünk...

Voltunk a múlt héten a Fővárosi Állat- és Növénykertben, közismertebb nevén Állatkert ugye.
Külön bejegyzést érdemelne annak tudatosítása és hangosan kimondása itt, a nyilvános térben, hogy egy olyan szemlélődő alkatú majdnem-három-éves gyerecske számára, mint Pedrito, túúúúúlontúl sok ott a látnivaló, hiszen ő ellenne egész álló nap egy úszkáló fóka nézegetésével, plusz némi játszóterezéssel (különösen, ha Eszti is ott van), nem beszélve az állatkertben kölcsönözhető sárga húzogatós kiskocsik vagy az ott dolgozók terepjáróinak megcsodálásáról.

De. Most nem erről akarok írni, hanem az utózöngékről.
Valamelyik reggel kérdezi a kanapén ücsörgős békés ébredezés közepette:
- Anya, neked miért nem tetszett a makiknak a rózsaszín popója?
- Hát, nem tudom, csak mert szerintem nagyon csúnya. Rossz nekem ránézni.
- Miért olyan nekik a fenekük, Anya?
- Mert a Jóisten így teremtette. Tudod, minden állatnak megvan a maga különlegessége. Az egyik ilyen, a másik olyan, hát a páviánok ilyenek.
- Hát, akkor majd én megmondom a Jézuskának, hogy ne teremtsen ilyet, mert az én anyukámnak az nem jó! (és közben hevesen mutogat az ujjával).

Valahogy így...

Szerelem

      Egy hét betegség és egy hét őszi szünet után. Este, altatás közben. Általában ilyenkor úgy kezdődnek a kérdése, hogy "majd, ha kivilágosodott"...

-   Anya, ha reggel kivilágosodott, akkor elmegyünk Ariékhoz?

-   Hiányzik neked az Eszter, ugye?

-   Igen, hiányzik. Meg akarom ölelni őt. És ő is engem.

-   Hát, felhívhatom Arit, hogy mit csinálnak holnap. Ha otthon lesznek, akkor elmehetünk hozzájuk.

-   Ha nem lesznek, akkor nem tud nekem kekszet adni. Nekik mért mindig van kekszük, Anya?

Az őrangyalok piros szoknyát hordanak

Majdnem napra pontosan egy éve írtam utoljára az esti rituáléról, illetve az altatásról.
Azóta tulajdonképpen nem sok minden változott, csak nincs már szó álommanókról, mert egyszer látott egyet egy könyvben lerajzolva és nagyon félelmetesnek találta.
Megköszönjük a napot a Jóistennek, elmondjuk az esti imát, aztán kicsi dudorászás, szuszogás és alvás következik.
Amikor virgoncabb, akkor még elalvás előtt sokat kérdez. Olyanokat, mint hogy.

- Anya, van a hűtőben joghurtunk?
- Igen, van. De most aludj! Reggelig, jó?
- Jó. Akkor majd REGGEL eszek joghurtut.

(ehhez a témához tudni kell, hogy az éjszakai joghurtevés sajnos egy időben nagyon erős szokássá vált, a tesó születése óta ezzel váltja ki magának az éjszakai gondoskodást, merthogy neki is jár. Nem mondja, de tuti így van.)

- Anya, te mikor fogsz innen kimenni?
- Majd ha teljesen elaludtál, kimegyek. Lezuhanyzom, megmosom a fogam, aztán jövök vissza én is aludni.
- És akkor mi itt leszünk Tesóval ketten?
- Igen. Meg itt vannak veletek az őrangyalok is. Az a dolguk, hogy vigyázzanak rátok.
- Mért az a dolguk?
- Mert a Jóisten ezért küldte őket. Mindenkinek van őrangyala.
- Az óvónéniknek is van?
- Igen, nekik is.

(aztán rövid párbeszéd arról, hogy az őrangyalok láthatatlanok)
- De az én játék angyalkámat lehet látni!
- Igen, azt lehet.
- Kék ruhája van.
- Igen.
- És az angyalok piros szoknyát szoktak hordani.
- Igen?
- Igen. Néha a fejükre is szoknyát húznak!

...