Azóta tulajdonképpen nem sok minden változott, csak nincs már szó álommanókról, mert egyszer látott egyet egy könyvben lerajzolva és nagyon félelmetesnek találta.
Megköszönjük a napot a Jóistennek, elmondjuk az esti imát, aztán kicsi dudorászás, szuszogás és alvás következik.
Amikor virgoncabb, akkor még elalvás előtt sokat kérdez. Olyanokat, mint hogy.
- Anya, van a hűtőben joghurtunk?
- Igen, van. De most aludj! Reggelig, jó?
- Jó. Akkor majd REGGEL eszek joghurtut.
(ehhez a témához tudni kell, hogy az éjszakai joghurtevés sajnos egy időben nagyon erős szokássá vált, a tesó születése óta ezzel váltja ki magának az éjszakai gondoskodást, merthogy neki is jár. Nem mondja, de tuti így van.)
- Anya, te mikor fogsz innen kimenni?
- Majd ha teljesen elaludtál, kimegyek. Lezuhanyzom, megmosom a fogam, aztán jövök vissza én is aludni.
- És akkor mi itt leszünk Tesóval ketten?
- Igen. Meg itt vannak veletek az őrangyalok is. Az a dolguk, hogy vigyázzanak rátok.
- Mért az a dolguk?
- Mert a Jóisten ezért küldte őket. Mindenkinek van őrangyala.
- Az óvónéniknek is van?
- Igen, nekik is.
(aztán rövid párbeszéd arról, hogy az őrangyalok láthatatlanok)
- De az én játék angyalkámat lehet látni!
- Igen, azt lehet.
- Kék ruhája van.
- Igen.
- És az angyalok piros szoknyát szoktak hordani.
- Igen?
- Igen. Néha a fejükre is szoknyát húznak!
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése