Az úgy kezdődött, hogy anya megunta a Ringatót. Mármint a cédét hallgatni, mert azt mondja, hogy a néni mindig mindent csak két hangon énekel és idegesítő.
Van olyan rész mondjuk, ami apát is idegesítette, amikor a kutyák beszélgetnek. Azt mindig átugratta.
Én szerettem, épphogy csak kezdtem megtanulni a dalokat. De azért már azzal is elégedett vagyok, hogy tudok csipcsipcsókázni, kerekecske-dombocskázni, meg tudom, hogy az Én kis kertet kerteltem... végén anyával együtt kiáltunk fel egy nagyot, hogy huss!
Aztán a másodunokatesóm küldött egy dalt a PalyaBea néni új lemezéről, ezt, ni:
Onnantól erre bulizunk anyával. Háton kendőben, elöl kézben, főzés közben, vagy ha éppen már mindenből elegünk van. Néha apa is beszáll a táncikálásba, sőt még olyan is van, hogy focizik is táncolás közben.
Aztán még az egész cédét is megkaptuk kölcsön Annáéktól, akinek az anyukája szintén elég igényes zeneileg és nem tűri a gagyit. És onnantól napi háromszor lemegy a lemez.
Marhajó csaj ez a BeaNéni. Úgy énekel, hogy nekem is vicces legyen, meg anya is bele tudja képzelni magát a dalokba, például van egy húsklopfolós szám, ami állítólag arról szól, hogy hogyan lesz az anyukák lelke békés attól, hogy kirántanak egy csirkét, de még előtte ütögetik valami deszkán. Hát én nemigen tudom, hogy a klopfolás az micsoda, meg amióta apa diétázik, csirkét sem eszünk, főleg nem egészet, de hogy anya vidámabb lett, amióta ez a zene nálunk van, az biztos.
Hallgassátok meg ezt a cédét, mondjuk az én kedvencem továbbra is az Afrogyerek, az, ha felcsendül, már lendül is a karom a magasba. Majd a szülinapi bulimon, remélem, mindannyian erre táncolunk!
Az nem kerekecske-gombocska? :)
VálaszTörlés