Ahogy egyre nő a pocakom, mindennapos téma a kistesó/kicsi baba emlegetése a fiúk által is, vagy azért, mert "nem tudok ideülni az öledbe, mert a kistesó a pocakodban lelök innen" vagy azért, mert "nem anya vesz ki a kádból, mert ott van a pocakjában a kicsi baba", vagy azért, mert Apa kezdeményezésére kollektív esti pocakpuszilgatásban van részem.
Ma este Pedrito magától állt elő a farbával. Illetve azt, hogy nagyon szeret, jobban, mint a Földbolygót, szokta mondani egyébként is, általában onnan tudom, hogy fáradt, hogy elkezdi mondogatni lassuló hangon, hogy "nagyon szeretlek, Anya" (muhaha, estére azért általában elcsitulnak az egyébként egész napos fenyegetések és butavagyanyázások).
Ma (mégis) én vettem ki a kádból, letettem az ágyra, odafeküdtem mellé.
- Anya, nagyon szeretlek, és a kistesót is!
- Én is téged, drágám.
- Legszívesebben tudod, mit csinálnék? Vágnék egy ajtót és bemennék oda hozzá.
- Nahát!
- Vagy tudod mit? Bemásznék a köldöködön mint egy csövön, hogy beszéljek vele!
- És mit mondanál neki?
- Hát azt, hogy szeretlek! Meg azt is, hogy biztonságban vaaaagy, itt vagy Anya hasában, és amikor majd megszületsz, találkozhatsz Anyukáddal, Apukáddal, a Nagytesóddal és a Kistesóddal is!
Tiszta pszichodráma. Mondtam is neki, hogy ezt már most is elmondhatja. És el is mondta. Aztán még érdeklődött róla, hogy van-e neki ott bent elég levegője és konstatálta, hogy biztos már nagyon melege lehet, így nemsokára ki is fog bújni.
Úgy bizony. Nemsokára.
És azok számára, akik érdeklődnének egyébként, hogy tudjuk-e már a nemét, üzenjük, hogy Dr. Pedrito egy korábbi vizsgálat alkalmával ezt is megpróbálta kideríteni, de nem tudjuk, mert "sajnos nem lehet látni, hogy milyen a haja".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése