Az egész úgy kezdődött, hogy eljött az ötödik nap, amikor haza szokták engedni a babákat a kórházból. De minket nem akartak. Amit nem is értettünk, mert rólam is csupa jókat mondott a zordon gyerekdoktornéni, meg Anyáról se mondott túl sok rosszat a félelmetes főorvos bácsi, csak annyit, hogy majd később megyünk haza (Anya szerint így akarta kiegyenlíteni a főorvos azt, hogy Anya nem akart csak úgy korábban befeküdni, hogy mégiscsak megleckézteti és ott tartja plusz pár napig, de hogy mi volt az igazság, azt már sosem fogjuk megtudni).
De mivel Anya szereti tudni a miérteket, aznap mindenkitől megkérdezte, hogy vajon miért nem engednek minket, mire - mivel a nővérkék sem tudták a választ - mindenki fel-le járkált és kérdezgették egymást, hátha valaki tudja a megoldást. Aztán jött a legkarakánabb, legfiatalabb szöszi doktor néni, aki pontot tett a dolog végére és megbeszélte mindenkivel, hogy márpedig hazamegyünk.
No, erre a hírre felbolydult minden, Anya engem villámgyorsan beöltözetett az összes puha meleg ruhába, ami a keze ügyébe került, Apa mindent előkészített otthon, aztán eljött értünk és indiánszökdelésben, elvarázsoltan, örömkönnyek és ölelések közt, leléptünk az egyébként nagyon kedves nővérkék és szobatársak közül.
Itthon jó. Sokkal jobb. Ezt hallottam előtte is, de amikor megérkeztünk, rögtön tudtam, hogy Anya igazat beszélt. Aludtam is egy jó nagyot az óriási pihepuha ágyunkon, amíg a boldogságtól megkergült szüleim nézegettek, meg körém feküdtek mindenféle vicces pózokban, hogy le tudjanak minket hármasban fényképezni.
És az itthoni jóságban az volt a legeslegjobb, hogy végre Apához is odabújhattam, akit nem láttam már egy csomó ideje, ő meg ölelgethetett és ringatgathatott végre annyit, hogy bepótoljuk ezt a sok-sok külön töltött időt. Nem is hagytuk magunkat, ott aludtam el a mellkasán, az azóta is kedvenc ringatópólónkban és úgy aludtunk több, mint öt órát szépen összebújva, hogy ő ült a sárga fotelben, én meg aludtam rajta, aztán már ő is aludt, anya meg időnként odatett néhány újabb párnát Apa háta mögé, lába alá, vagy máshová, hogy kényelmesebb legyen, én meg ne guruljak le. Nagyon boldogságos volt ez mindkettőnknek még Apa zsibbadt derekával együtt is.
Hát így zajlott az én második megérkezésem, amelyből mindenki megtudhatja, hogy összebújni jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése