A hegyekben (is) szép az élet

A szüleim szeretnek utazni. Ezt már az eddigi elbeszéléseikből is levettem, de most a saját bőrömön is tapasztalhattam. Kirándulni voltunk. A hegyekben. Apa sokat emlegeti, hogy ahol ő született, ott nem ilyen unalmas  egyhangúan lapos minden, mint itt a Csallóközben, hanem dimbes-dombos, tele erdőkkel, völgyekkel. Na de ahova most mentünk, az még ennél is nagyobb. Legalábbis az ő arckifejezéséből azt vettem ki, hogy ez neki se mindennapi látvány. A Magas-Tátrában jártunk.

Ami azért tőlünk elég messze van. Én meg nem igazán csípem a hosszú autóutakat: meleg van (vagy éppen fúj rám a klíma), be vagyok szorítva a szíjak közé, s ami a legrosszabb, nem fekhetek a hasamra, végig a hátamon kell lennem. Kiegyeztünk egy kompromisszumban -  a guszonai nagyikától indulunk (kb. félút), cserébe meg se mukkanok egész úton - aminek hála már az utazás is kellemes volt.

Meg az egész hét! Tartottam tőle, hogy milyen lesz idegen helyen aludni, nem a megszokott nagy ágyban, de ez még az otthoni "repülőtérnél" is jobb volt: három ágyat toltunk össze, úgy aludtunk. Most már apa se panaszkodhatott, hogy úgy rámászok éjszaka, hogy a falra kell tapadnia... Na de azért ez nem jelentett azt, hogy a hasunkra sütött reggelente a nap, dehogy. Én azért mindig gondoskodtam róla, hogy Anya meg Apa is lássa a napfelkeltét (legalábbis Anya) vagy legalább hallják a reggeli kakaskukorékolást (már ha lett volna kakas). És lehet ebben a kirándulásban valami, mert most egyikük se harapdálta a fülem, hogy "te kis büdös kölök, hát mér nem alszol legalább hétig", hanem kijöttünk bandázni egyet.

Igazából egész nap bandáztunk, mert aztán beültem apához a kendőbe, s nyakunkba vettük a hegyet. Ültem elől, hátul, mentünk aztóval, villamossal meg felvonóval, de azért a legtöbbet gyalog. Az első nap csak sétálni akartunk menni a városba, s a hegyen kötöttünk ki 3 órára. Az utolsó túra már este fél hatig tartott. Tetszettek a hegyek, a kerek kövek, a sebes patak, a morajló vízesés (na jó, egyet teljesen átaludtam), a szembemosolygó turisták, a kis pajtások, akik között akadtak még nálam fiatalabbak is. Nagyon felvillanyozódtam tőlük minden túra után, nem is értettem, Apa meg Anya miért heverednek le a kanapéra meg a fotelba azonnal. Szerencséjükre én nem hagytam ki őket a buliból, addig kurjongattam a játszószőnyegemen, amíg nem csatlakoztak hozzám, s nem futottunk még pár kört az apartmánban is.

Szóval: most már én is szeretek utazni. Meg a hegyeket is megkedveltem. És kirándulni jó. Főleg hármasban. Van ám még mesélni valóm, de azt majd legközelebb. Addig kiránduljatok Ti is.