Önterápia á la futballfüggő

Fél éves lettem, ezért elhatároztam, hogy terápiás célzattal jegyzéket készítek, önanalízist, leltárt, hogy életemben először nézzek szembe önmagammal. Leírom hát, mit szerettem meg ebben a fél évben, és mit nem. Szabad ötletek jegyzéke két ülésben. (Inspired by Egy futballfüggő naplójából)

SZERETEM
- a hason alvást, éjjel, nappal, rövidet, hosszat, teljesen mindegy, csak hason legyen;
- a cicit két kézzel átölelni és heves szuszogás közepette szívni, szívni és szívni;
- sünipajtást, aki hagyja össze-vissza harapdálni az orrát (fejét, kezét, lábát...);
- a Tátrát, ahol bekötve lehetek apán egész nap, szopizhatok a sziklákon;
- az ebéd utáni alvást, mikor apa altat el, mielőtt vissza menne munkába;
- papa szakállát tépkedni;
- a falevelek szédítő látványát séta közben a kendőből hátrahajolva;
- a sok-sok helyet anyáék franciaágyán, ahol félálomban végig lehet gurulni az egyik végétől a másikig, majd ébredés után elmajszolgatni egy kóbor papírzsebkendőt;
- a kacagásokat, miközben anya zongorázik;
- a Nagy Asztalt, mikor odavesznek magukhoz az én kis székemből;
- a babalátogatóba érkező vendégeket, mert amikor ők itt vannak, kézről kézre adnak, mindenkinek az arcát megtapogathatom és részt vehetek a nagyok beszélgetésében;
- lángosos foghagymaszagot szombat reggel, mikor apa megjön a piacról;
- Vukk dalát;
- Palya Bea néni gyerekdalait anya előadásában;
- harapdosni apa ujját, anya ujját, a süni lábát, továbbá: a kanalakat, az abroszt, a szőnyeget, apa gombaszögi karszalagját, ha jobban belegondolok, mindent, amit elérek;
- mikor fekszem az ágyon s apa nyúl értem, hogy felvegyen;
- ahogyan anya megpuszil, miután befejeztem a szopizást és mielőtt elkezd ringatni, hogy teljesen álomba szenderüljek éjszaka.


NEM SZERETEM
- a háton alvást;
- a zuhany szúrósságát és azt a hihetetlen hangot, amit kiad;
- a hosszú autóutakat;
- az autósülést, ahol nem tudok hasra fordulni;
- a kezezéseket a 16-oson belül a foci Eb-n;
- Pozsonyt, mert mikor apa oda utazik, későn ér haza vagy ott is alszik;
- a sokáig alvást (értsd: fél ötnél tovább);
- a sok hangosan gügyögő beszélő embert egy helyen, mikor én már aludni szeretnék a csendes kis szobámban;
- az öltözködést;
- a kibújni akaró fogacskák okozta viszkető fájdalmat;
- a Samu kutyát, amikor ugat vagy olyan erőszakosan szimatol engem;
- a kartávolságon kívüli, de látótávolságon belüli tárgyakat;
- túl sok időt tölteni egyedül vagy azzal a gyanúval együtt élve, hogy anya vagy apa nincsenek a közelemben.

Most pedig nyilvánosan megígérem, hogy nem gurulok le többet a játékszőnyegemről, pontban háromóránkét fogok enni kérni, nem mocorgok pelenkázás közben és csöndben maradok ébredés után, amíg a szüleim is fel nem ébredtek. Jó lesz így?

De hát... Ugye mindenki tudja, hogy a szopizás nem csak az étkezésről szól, hanem lehetek éppenséggel szomjas is, vagy akarhatok csak egyszerűen meggyőződni arról, hogy anya ott van és akkor az azt jelenti, hogy én is jó helyen vagyok. Meg különben is, egyetlen felnőtt sem eszik óramű pontossággal azonos időpontokban.
És a gurulás, hát az lehet, hogy nem is lesz már olyan túl sok, de helyette kúszni meg mászni fogok nemsokára, ami meg szükséges az agyam fejlődéséhez, szóval nem mondhatok le róla, ahogyan az egyéb mocorgásokról sem.
Ami meg az alvást illeti, itt és most nyilvánosan megígérem mindenkinek, aki ezt olvassa, hogy amikor majd kamasz leszek, naaagyon késő délelőttig fogok aludni, amikor csak lehet.

Addig pedig, ...
Tartsatok velem!