Olimpia van, kérem! Be kell valljam, hogy nálunk engem kapott el a legjobban az ötkarikás láz. Úgy ráhangolódtam, hogy hajnali fél négy körül kipattan a szemem és nem bírok ágyban maradni. Hát hogy is bírnám ki mozdulatlanul fekve, mikor Hosszú Katinka épp világcsúcsot úszik és aranyat nyer. Aztán még egyet, és meg sem áll háromig. Ez nem álom, ez a valóság, akkor miért aludnék?
Nem tudom, anyáék mit fintorognak ezen?! Az olimpia csak bő két hét, nem lehet annyit kibírni? Jó, elismerem, kicsit korábban elkezdtem a fél négy-négy körüli ébredést, mint ahogy Rióban meggyújtották az olimpiai lángot, de hát át is kellett állni. Nem bízhattam a véletlenre, hogy majd nem ébredek fel, mert nem vagyok hozzászokva a korai keléshez. S hogy majd hogyan fogok leszokni róla? Azt egyelőre nem oldom, megvan a mának a maga baja, ezzel majd az olimpia után foglalkozom.
Most inkább csapkodok a karjaimmal vállból a szőnyegemen, úgy mint Cseh Laciék a medencében. És közben nagyokat kurjongatok: iiiiiiiiiiiij, vagy oooooaaaaaaaaaaaa. Nem mindig tudom eldönteni, hogy gyors vagy pillangó legyen, keverem a stílusokat, de a lábtempóm egyérteműen gyors!
Apát inkább nem kommentálom: eddig egyik aranyunkat se látta élőben (ou, ebből a lebuktatásból lehet, hogy még bajom lesz...). Csak azt a szerencsétlen ezüstöt. (Én inkább azt aludtam át.) Hiába tesz úgy reggel, mint akit nagyon érdekel: nyúl a telefonja után és nézi az eredményeket, aztán szalad anyához, hogy megvan az ötödiiiiiiik. Persze, tetszett volna velünk kelni, akkor látta volna élőben! Aki szurkol nappal, szurokoljon éjjel is.
Mivel három fogam van - bizony, felül is előbukkant kettő -, szeretnék még háromszor ennyi aranyat!
Halljátok, fiúk-lányok, ott Rióban?
Pedrito veletek van.
Hajnali fél négykor is.
Hajrá magyarok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése