White noises

Megismerkedtünk nemrég egy nagyon szimpi párral meg a négy hónapos babájukkal, akik kérdezték az altatás témát tárgyalva, hogy használjuk-e a white noises (fehér zajok) mobilalkalmazást, mert az övék anélkül nem is tudják, talán nem aludna el.

Ismerünk egy másik szintén szimpi házaspárt, akiknek a babája az esőcseppek-az-autótetőn mobilalkalmazás hangjára alszik el.

Nemrég olvastam róla, hogy kaphatóak anyaméh-hangot utánzó plüssállatok.
Meg olyan babakarkötő, amely folyamatosan figyeli a bébi légzését, szívhangját, vérnyomását meg még mittudomén, milyen biológiai folyamatait.
És még sok minden más kapható.

Már a várandósság alatt elértem ahhoz, hogy a kisgyerekes lét olyannyira törékeny és veszélyeztetett állapot, az ember meg annyira jól akarja csinálni, hogy minden, de minden hozzáállás és magatartás mögött hajlandó vagyok jó szándékot feltételezni, meg azt, hogy az ember kínjában megoldást keresve még akár ezt vagy azt is képes kipróbálni a gyermeke érdekében.
Ebből kifolyólag mindenki felé igyekszem megértéssel fordulni és nem ítélkezni, és még véletlenül sem gondolni, hogy a mi utunk a kizárólagosan elfogadható és jóra vezető út.

De pillanatnyilag azt gondolom, hogy inkább az én testem belső hangjaira találjon megnyugvást a magzat, mint a mobiltelefon sugárzására. Vagy elemre működő szőrös állatkák hangjaira.

Főképp, amióta végre eljtutottunk abba az időszakba, amit oly sok barátnőtől hallottam mesélni nagy sóhajtások közepette, hogy a szeparációs szorongás időszakát csak hordozással lehet túlélni, és ami oly jó tud lenni, hogy még akár a porszívózást vagy a főzést is el tudod végezni a békésen aluszkáló gyerekkel a hátadon. Jessz. Mi is itt tartunk.
Végre háton. Végre elalvósan.
És hogy azért a fehér zajok is kapjanak egy plusz pontot: délelőtti alvásidőben a legjobb barátunk a gőzelszívó.